Ezért olyan nehéz túlélni egy ilyen hajóbalesetet

Nemcsak a megáradt folyó, a baleset maga is sokkoló lehetett.

  • hvg.hu hvg.hu
Ezért olyan nehéz túlélni egy ilyen hajóbalesetet

Dr. Zacher Gábor a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának volt vezetője a M1 vendégeként beszélt arról, hogy mi történhetett a szerda esti hajóbaleset során az áldozatokkal – és miért lehetett olyan nehéz menekülniük.

Az ütközés során eleve megsérülhettek az emberek, hiszen egy ilyen balesetet Zacher szerint úgy kell elképzelni, mintha egy kamionos ütközne egy kis motorral. A hajón utazók eleshettek, beüthették a fejüket, eltörhették a karjukat. És sokkot is kaphattak a balesettől.

A Hableány nagyon gyorsan, mindössze hét másodperc alatt elsüllyedt, arra pedig egy civil nincs felkészülve, hogy ilyen körülmények között meneküljön. A hideg idő miatt az áldozatok melegen fel voltak öltözve, kabátban lehettek, ami a vízben gyorsan átázhatott, elnehezült, az is hátráltató tényező lehetett.

A hajótesten belül pedig radikálisan csökkenhettek a látási körülmények, mikor bezúdult a víz. Így ismeretlen terepen, alig látva kellett volna kimenekülniük. Ilyen akcióra az elit katonákat külön felkészítik.

A megáradt folyóban pedig a gyors sodrás és a kihűlés is komoly fenyegetést jelent – a Duna mindössze 10-15 fokos volt.

Szerda este negyed tízkor összeütközött két hajó a Dunán a Parlament és a Margit híd között Budapesten. A kisebb, Hableány nevű turistahajón, amely az ütközés következtében elsüllyedt, 35 ember tartózkodott. 33 dél-koreai állampolgár és a kétfős magyar személyzet. A Hableányon utazók közül mindenki a vízbe került. A balesetet 7 ember élte túl, 7 ember meghalt. 21 embert továbbra is keresnek.

A hajóbaleset híreit itt követheti percről percre.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.