#halálhír

Murányi Gábor hvg360

Tisztító vihar – In memoriam Méray Tibor

Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén, 1989. június 16-án a 301-es parcellában Méray Tibor búcsúztatta az 1958-as justizmord áldozatát. „Illetlenül” hosszú, majd negyvenperces sírbeszéde azonban messze túlnőtt a méltatáson: történeti keretbe helyezte 1956-ot és a forradalom ikonikus miniszterelnökét. A gyászünnep előtt hosszú, kétrészes levélinterjút adott az akkor igen fajsúlyos napilapnak, a Magyar Nemzetnek. Ezzel a hazai magyar nyilvánosságba ismét beköszönő, heteken keresztül, többszöri levél- és faxváltással formálódott vallomástétel-részlettel idézzük fel a november 13-án Párizsban 97. évében elhunyt Méray Tibor életútját.

MTI Tech

91 évesen meghalt a pixel feltalálója

Russell A. Kirsch amerikai tudós fejlesztette ki a világ első digitális képszkennelőjét, de csak miután feltalálta a képpontokat. Kedden halt meg.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Vádat emeltek a kikötözött szeretőjét halálra szurkáló nő ellen

Vádat emeltek a kikötözött szeretőjét halálra szurkáló nő ellen

Figyelemzavart, alvásproblémákat és motiválatlanságot okozott a magyar gyerekeknél a koronavírus-járvány

Figyelemzavart, alvásproblémákat és motiválatlanságot okozott a magyar gyerekeknél a koronavírus-járvány

Elérte az ötödik járványhullám Izraelt, az oltás ellenére is sokaknak kell orvosi segítség

Elérte az ötödik járványhullám Izraelt, az oltás ellenére is sokaknak kell orvosi segítség

Anglia 45 percig focizott, ennyi elég volt a csehek ellen

Anglia 45 percig focizott, ennyi elég volt a csehek ellen

Eldőlt: 2021-ben is nyelvvizsga-amnesztiát kapnak az egyetemisták

Eldőlt: 2021-ben is nyelvvizsga-amnesztiát kapnak az egyetemisták

Háromszor jobb lesz a memória egy 50 ezer éves módszerrel

Háromszor jobb lesz a memória egy 50 ezer éves módszerrel

Úgy drágulnak az építőanyagok, hogy azt már külön csoport vizsgálja a versenyhivatalnál

Úgy drágulnak az építőanyagok, hogy azt már külön csoport vizsgálja a versenyhivatalnál

Elképesztő meccsen játszottunk döntetlent a németekkel

Elképesztő meccsen játszottunk döntetlent a németekkel

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával