#hallgatók











„Ha belőlünk nem lesz gócpont, akkor senkiből”
 

„Ha belőlünk nem lesz gócpont, akkor senkiből”

Albérletet nem találnak, a szülői házba pedig a járványveszély miatt félnek hazamenni a fedél nélkül maradt kollégiumi hallgatók. Van, aki negyedmagával költözik barátja 45 négyzetméteres lakásába, és abban reménykedik, hogy hamar túllesznek ezen az egészen. A kiürítési terv részleteit még az intézményvezetők sem ismerik, így egyelőre megfelelő intézkedéseket sem tudnak hozni.


Ők állnak a sárga maszkok mögött: bemutatjuk az SZFE őreit
 

Ők állnak a sárga maszkok mögött: bemutatjuk az SZFE őreit

A hatalom képviselői szerint haza kellene már menniük a szüleikhez, baloldali mozgalmárok mosták át az agyukat, és különben is csak egy politikusok által kiképzett kemény mag áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalása mögött. Az SZFE-hallgatók nagy része csak nevet az ilyen megjegyzéseken. De kik ők, és hogy néz ki belülről a blokád? Arcképcsarnok a tiltakozó diákokról.


Megénekelni azt, amiről beszélni nem illik – interjú a friss életműdíjas Lakatos Mónikával
 

Megénekelni azt, amiről beszélni nem illik – interjú a friss életműdíjas Lakatos Mónikával

Lakatos Mónika nyerte el idén a nép- és világzene legnagyobb elismerésének számító WOMEX Artist Awardsot: a Romengo és a Cigány hangok énekesnője a második magyar, és az első cigány származású életműdíjas a verseny történetében. Nem először került reflektorfénybe, egyszer már nyert egy Ki mit tud?-ot, de huszonnégy év után még mindig nagyon izgul, ha színpadra áll. Interjú.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni





Tényekkel reagálnak a vádakra a Színművészeti hallgatói
 

Tényekkel reagálnak a vádakra a Színművészeti hallgatói

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem generációkon átívelő örökségét most politikai-ideológiai céloktól vezérelve lerombolják. Ne hagyjuk, hogy egy egyetem szabadságharcát sárba tiporja a hatalom!" – hangsúlyozza a Facebookon közzétett videójában az SZFE diáksága.

hvg.hu hvg.hu