Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Lakatos Mónika nyerte el idén a nép- és világzene legnagyobb elismerésének számító WOMEX Artist Awardsot: a Romengo és a Cigány hangok énekesnője a második magyar, és az első cigány származású életműdíjas a verseny történetében. Nem először került reflektorfénybe, egyszer már nyert egy Ki mit tud?-ot, de huszonnégy év után még mindig nagyon izgul, ha színpadra áll. Interjú.

Mindenféle gondolatom támadt, de az első az volt, hogy mégis, hogy lehet ez?

Lakatos Mónikának ez járt a fejében, amikor többek között a Kronos Quartet vagy Calypso Rose után ő is elnyerte a WOMEX (azaz World Music Expo) díját. „Azt gondolom, hogy vannak nálam sokkal jobb zenészek, énekesek, de jó érzés, hogy elismerik a munkánkat, és az oláh cigány zenét, mert itthon ez még mindig nem annyira jellemző – tisztelet a kivételnek, persze” – magyarázza.

A díjhoz hosszú, kanyargós út vezetett. Lakatos Mónika budapesti oláh cigány családban született, a nagynénjeitől és az édesapjától hallás után tanult meg énekelni, ahogy a közösség nagy része is. A családja mindennapjainak része volt a tánc, a zene: otthon, miközben főztek, takarítottak, énekelgettek, vagy átmentek egymáshoz, spontán dalolászni kezdtek. A dalokat, a stílust – ahogy ő fogalmaz – örökségül kapta a felmenőitől, és autodidakta módon tanult mindent, ezért is fordulhatott elő, hogy a mai napig nem tud kottát olvasni.

©

Lakatos Mónikát a szülei egészen tinédzser koráig nem hallották énekelni. Tizenéves korában az unokatestvérei megkérdezték tőle, volna-e kedve részt venni egy éppen formálódó zenekarban, ők ugyanis lejárnak néha a Holdvilág Kamaraszínházba énekelgetni. Ezen a színpadon volt Lakatos Mónika első előadása, és mivel előtte nem sűrűn járt koncertekre, és a családja sem nagyközönség előtt éneklő zenésztársaság volt, igyekezett magától kitalálni, hogyan is kellene viselkedni a színpadon.

„Akkor hallottak a szüleim először énekelni, és ők maguk is rácsodálkoztak, hogy mit csinálunk. Itt ismertem meg a férjemet, Rostás Mihály Mazsit, aki remekül gitározott, így rövid időn belül ő is csatlakozott hozzánk” – idézi fel Lakatos Mónika. A sorsfordító fellépés, avagy az 1996-os Ki mit tud?-on való részvétel sem jöhetett volna létre, ha nincs a rákosszentmihályi bázis: a hely akkori igazgatója – a tagok tudta nélkül – benevezte a zenekart a versenyre, amit ők népdal kategóriában meg is nyertek. Lényegében itt kezdődött el Lakatos Mónika zenei pályafutása, ám a tehetségkutatóval járó megkereséseket már nem használta ki: ekkor született meg ugyanis a lánya, a zenekar pedig három évre szünetre ment.

„Mindennél fontosabb volt, hogy az első néhány évet a lányommal töltsem, és bár voltak megkeresések, én azokat akkor nem vállalhattam. Utána szinte a nulláról kezdtük újra” – emlékszik vissza. Mónika és férje először az akkor induló Romano Dromhoz csatlakozott, 2004-ben azonban útjára indították a Romengót.

Ma már háromféle formációval járják a világot. A Romengo autentikus oláh cigány zenét játszik, de nem félnek kísérletezni sem, a hagyományos dalokat is ízesítik néha: vagy a hangszerelésen csavarnak egyet, vagy olyan embereket hívnak meg – például Dresch Mihályt vagy Lukács Miklóst – akik mind beleviszik a maguk stílusát az előadásokba.

A Romanimo már más vállalkozás: ezt a projektet Lakatos Mónika a férjével viszi. Ritmustalan balladákat, úgynevezett hallgatókat visznek a színpadra. A harmadik formáció a Cigány hangok egy állandóan cserélődő zenekar, ahol régi dalokat játszanak, a lehető legtisztábban, legegyszerűbben, és igyekeznek olyan énekeseket bevonni, akiket a nagyközönség még nem ismer, illetve olyan fiatalokat, akik már egészen másképp énekelnek, mint Mónikáék generációja.

Mert van különbség, azt mondja, a fiatalabbak már mást, másképp élnek meg, mint ahogy ők annak idején. „A mi generációnk még lóvásárokba járt, látta azt a hangulatot, ahogy összejön és üzletel a közösség, cigány, nem cigány. Próbáljuk elmondani a dalainkban, hogy milyen is volt az a világ, amelyben még mi felnőhettünk, de a mostani fiataloknak ez már nagyon távoli dolog. Ez a kultúra szinte eltűnt, az a fajta közösségi tér megszűnt, helyette maradtak a közösségi oldalak – és azok, még ha nem is veszik észre, hatnak az életükre, a zenei ízlésükre, és még a táncukra is.”

Lakatos Mónika férje Nagyecseden nőtt fel, így az ottani kultúra nagyban befolyásolja a formációk zenei világát. Rostás Mihály ötlete volt, hogy készítsenek egy olyan albumot, amelyen csak a lassú, lírai balladák kapnak helyet. Szerette volna, hogy feljátsszák azokat a dalokat, amelyeket nagyon kedvelnek, hogy otthon hallgathassák – innen pedig már csak egy lépés volt, hogy lemez is készüljön az anyagból.

„Tudomásunk szerint ilyen albumot – amelyen ennyi ballada szerepel egy csokorba gyűjtve – még senki nem készített. Ha valaki azt hallja, cigányzene, akkor rögtön pörgős, vagy mulatós dalokra gondol, pedig az oláh cigány zene legmélyebb rétege a hallgatókban rejlik.

Szerintem a cigányoknak a lelke ezekben a dalokban van, a balladákban megénekelhetjük azt is, amiről nem illik, vagy nem szabad beszélni: a cigányságunkat, a saját érzelmeinket, vagy a közösségünkben történt dolgokat.

A zenekarok ezt a műfajt általában csak egy-egy dal erejéig mutatják meg” – mondja Lakatos Mónika, és hozzáteszi: nemcsak az érzelmi töltetből fakad a dalok különlegessége, hanem abból is, hogy alkalomtól és hangulattól függően változhat a szövegük, és egy kicsit még a dallamuk is.

A páros olyan dalokat szedett össze, amelyek lassacskán feledésbe merültek volna: néhánynál mindketten csak egy-egy dallamra, vagy szövegfoszlányra emlékeztek, így a saját családjaikban próbálták „kipótolni” a hiányzó részeket. Ha nem ugrott be valami, az idősebb generáció szerencsére kisegítette őket. Az énekesnő felidézi, hogy ennek a projektnek igen komoly nyelvi tanítása is volt: náluk generációkra visszamenőleg szinte mindenki lovakkal foglalkozott, de mivel megváltozott az életmódjuk, már nem volt értelme használni az állattartással kapcsolatos szavakat. Már majdnem eltűntek, a balladák által azonban ezek is fennmaradhatnak.

A WOMEX-díjnak köszönhetően Lakatos Mónika szinte második aranykorát éli. Bízik benne, hogy az elismerés által többen nyitnak majd a cigányzene, a cigány kultúra felé. Zenészként megesett már vele, hogy hol a magyarságát, hol a cigányságát kellett szégyellnie, de ma már végtelenül büszke kettős identitására. „Soha nem lennék képes megtagadni egyik nyelvemet, kultúrámat sem. Ha külföldre megyünk, és ott találkozunk cigányzenészekkel, megkérdezzük egymást, ki honnan jött: mindig büszkén mondjuk, hogy mi vagyunk a magyar csapat. Pedig kaptam hideget-meleget.

Egyszerű ember vagyok, minden nap megküzdök azzal, hogy a cigányságom miatt bántanak, de ez még inkább megerősít abban, hogy büszkén vállaljam, és tovább vigyem a hagyományainkat, továbbadjam őket a lányomnak is. Zenészként akaratlanul is próbálunk hidakat képezni a cigány és a nem cigány emberek között, de nagy változást nem biztos, hogy el lehet érni”

– vázolja fel a helyzetet.

©

A zenekar többször is találkozott olyan helyzettel, amikor a koncertszervezők azt pedzegették, vajon, ha elhívják a Romengót, „milyen társaság” megy majd el meghallgatni őket. Sőt egy alkalommal biztosítékot is kértek a zenekartól, hogy nem lesz balhé a koncertjükön. „Már hogy lehetne ezt biztosítani? A férjem nagyon jól kezeli az ilyen helyzeteket. Ebben az esetben megfordította a kérdést: kérdezte a koncertszervezőt, hogy ők tudnak-e arról biztosítani bennünket, hogy az ő fesztiváljukon nem jelennek meg olyan emberek, akik esetleg bántanának minket a cigányságunk miatt? Több olyan hely is van az országban, ahová erre hivatkozva nem hívnak meg cigányzenekarokat, és olyan fesztiválról is tudtunk, amelynek pályázati feltételei között szerepelt, hogy hívjon meg cigányzenekart. Hálásak vagyunk tehát azoknak, akik azért hívnak el minket, mert szeretik a zenénket és az előadásunkat. De Magyarországon azért is lehet kevés cigányzenét hallani, mert ez a gondolkodás még mindig jelen van” – mondja az énekesnő.

Hozzáteszi, ebből kifolyólag a fiatal zenészek szinte el sem tudják kezdeni a pályafutásukat, mert nem kapnak rá lehetőséget, hogy megmutathassák magukat, nincs ok arra, hogy egyben maradjon a zenekar. Így viszont a zenélés sem válhat életcéllá, a fiatalok nem lehetnek profik, az előadásokat pedig csak a saját közösségükben folytatják.

Lakatos Mónika szerint jó lenne legalább odáig eljutni, hogy a többségi társadalom ne egy egész közösséget ítéljen el mások hülyesége miatt, hanem egy-egy emberként gondoljon a cigányokra. „Mint ahogy én is teszem: ha a hétköznapokon találkozom valakivel, aki fellök az utcán azért, mert cigány vagyok, és elküld Indiába, akkor arra az egy emberre haragszom. Az ujjaink sem egyformák. Ilyenkor – ha akarom – elmondom a magamét egy-két szóban, vagy csak szimplán odébbállok. Ha zenészként jelenünk meg, örülnek, hogy jaj de jó, cigányzene: ha magánemberként, akkor miért az elutasítás?”

Az énekes szerint örök tanulási folyamat, hogy a bántások ellenére is pozitívan lássa a dolgokat: a zenének köszönhetően rengeteg embert, közösséget ismert meg, ebből merít erőt, és ezt próbálja a lányának is továbbadni. Lakatos Mónikának nemrég született meg az első unokája, így a próbák és a fellépések mellett a baba körüli teendőkre koncentrál. Örülne neki, ha a lánya is énekelne, de nyomasztani nem akarja, azt mondja, rajta múlik, hogy hosszú távon részt vesz-e valamelyik formációban.

©

A koronavírus-járvány miatt mindhárom produkciónak maradtak el koncertjei: a Romengo és a Romanimo is új albumon dolgozik, a Cigány hangok új anyagát pedig a WOMEX október 24-i gáláján mutatják majd be. „Júliusban volt egy francia turnénk, kicsi koncertek voltak ugyan, de nagyon jó volt újra találkozni a közönséggel. Most már úgy állok színpadra, hogy próbálom azt mutatni, hogy nem vagyok zavarban. A közönség is segít a feloldódásban, és persze a férjem is, aki hosszú évek óta biztat, és segít abban, hogy is létezzek a színpadon. Isten adta szerencse, hogy egy pár vagyunk, és hogy ő is ennyire szeret zenélni. Nélküle én sem lennék énekesnő.”

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Müller: A vírus terjedését nem lehet teljesen megakadályozni, de ha kell, még szigorítanak

Müller: A vírus terjedését nem lehet teljesen megakadályozni, de ha kell, még szigorítanak

Egy hónapra leáll a kecskeméti Mercedes-gyár

Egy hónapra leáll a kecskeméti Mercedes-gyár

Orbán sokat tett azért, hogy a században először autokráciában éljen a földlakók többsége

Orbán sokat tett azért, hogy a században először autokráciában éljen a földlakók többsége