Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az év első öt hónapjában 2 százalékkal csökkent a születések száma 2018 elejéhez képest, eközben többen haltak meg, mint tavaly ilyenkor. A termékenységi arányszám is esik.
A természetes fogyás 4,6 százalékkal, 1012 fővel nőtt az év első öt hónapjában 2018 január–májusához képest – közölte a KSH.
Az év első öt hónapjában 34 823 gyerek jött világra, ami 2,1 százalékkal elmaradt a 2018-as első öt havi születésszámtól.
A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,40 volt, ami további csökkenés az előző év első öt hónapjára számított 1,42-hoz képest.
Eközben 57 799-en haltak meg, 0,5 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. A többlet a kiemelkedően magas januári halálozások számából adódott, amelynek hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott.
16 289 pár kötött házasságot, ez 4,4 százalékkal, 690-nel több volt az előző év azonos időszakinál.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.