Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Idén eddig közel 8 százalékkal nőtt a természetes fogyás. Sokkal több pár kötött házasságot, mint korábban, de a gyerekvállalási szám még nem nőtt.
2019 első félévében a születések száma 2,8 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 1,0 százalékkal több volt, mint 2018 első felében – közölte a KSH. Így a természetes fogyás 7,9 százalékkal, 1892 fővel nőtt 2018 január–júniusához képest, 25 839 főre.
Idén júniusban az élveszületések száma 6,3 százalékkal csökkent, a halálozásoké 2,7 százalékkal emelkedett a tavaly júniusihoz képest, a 2719 fős júniusi természetes fogyás 37 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
Az év első felében 41 902 gyerek született. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,41 volt, ami további csökkenés az előző év első hat hónapjára számított 1,43-hoz képest.
Eközben 67 741-en haltak meg, 1,0 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. A többlet a kiemelkedően magas januári halálozások számából adódott.
A házasodási kedv viszont nő: idén már 24 020 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 7,9 százalékkal, 1758-cal több az előző év azonos időszakához képest. Januárban 3,9 százalékkal kevesebb, ezt követően február–márciusban kismértékben, április–májusban pedig átlagosan 8,2 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott, júniusban már 15 százalékkal többen házasodtak össze, mint 2018 azonos hónapjában.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.