Az Ecseri mindig is volt, van és lesz – kerületmustra a Nagykőrösi úton

„Amit a háziúr elrabol az egyik szegény embertől, azt megveszi a többi, mert kénytelen vele. Egyikről lehúzzák az utolsó inget is, a másiknak feladják, egyiktől elvesznek mindent, a másiknak elkótyavetyélik, mert az a kis retyemutya már avít, elhasznált, de hátha a másik talál még rajta valami rágni, koptatni valót. Olyan, mintha az ebédet négyszer - ötször megennénk egymásután: valóságos kérődzés! Anyagcsere.” – így írt 1880-ban a Népszava újságírója a főváros régi ócskapiacáról, a „munkás és vagyontalan osztály” vásárteréről, a jó száz évvel később már műgyűjtők, diplomaták és külföldi vevők által is igen nagyra értékelt Ecseri piac őséről.

Az Operaház épült az ócskapiac helyén

1900 / Fortepan / Ggaabboo

Ez volt a „Sifmanplacc”, vagyis a Hajós téri zsibvásár, amely a mai Operaház helyén várta az ócskásokat. Jóllehet, ma már több mint tíz kilométerrel arrébb helyezkedik el Budapest leghíresebb használtcikkpiaca, az Ecseri története mégis a mai belvárosból indul.

A kiszolgáltatottság és az emberi szenvedés, a bűnözés olvasztótégelyének tartották, a város megtűrt szégyenfoltjának a zsibvásárt, ahol piszokban és sárban taposva cseréltek gazdát a rongyok, ütött-kopott holmik és limlomok.

A kiegyezéskori piacon az árusok közé ráadásul mindenféle gyanús alakok, tolvajok és orgazdák keveredtek; egy-egy betörés után nem egyszer itt kötöttek ki az eltulajdonított vagyontárgyak. Bruckner Éva A zsibárus boszorkány című könyvében írja, hogy bár a téren többnyire elszegényedett, adóhátralékos kisemberek motyóira lehetett alkudozni, fellelhetők voltak a módosabbakat vonzó műtárgyak is, például a 48-as szabadságharc emléktárgyai, a forradalmárok elkobzott értékei. A prostituáltakat rendre megsarcoló rendőrkapitány, Thaisz Elek és felesége, Reich Fáni legendás kincseket halásztak itt össze, gyarapodásuk hírére pedig egyre több meggazdagodni vágyó kereste fel a „Sifmanplaccot”.