Alig adtak ki az elmúlt 5 évben BB energetikai minősítés feletti tanúsítványokat
Nógrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben nagyon kevés volt a legalább korszerű szintet elérő ingatlanra kiadott tanúsítvány.
Nógrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben nagyon kevés volt a legalább korszerű szintet elérő ingatlanra kiadott tanúsítvány.
A kínai vásárlók legkedveltebb célpontja Angyalföld volt, amit a X. és a IX. kerület követett.
Az állami támogatásra pályázók mintegy harmada szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet, a 3 millió forintot.
Az épületben Abraham Lincoln egyik felmenője, Samuel Lincoln is lakott, most egy Audis azonban lekaszálta az oldalfalát.
Az északi parton nem ritka az egymillió forintos négyzetméterár az új építésű ingatlanoknál.
A tulajdonos szerint a bérleti szerződések szerint járnak el.
A férfi az idős asszony bizalmába férkőzött, birtokbavételi és öröklési szerződést is kötöttek.
Még a panellakások ára is több mint 9 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben.
A használt téglalakások négyzetméterára az V. kerületben, míg a paneleké a XI. kerületben a legmagasabb.
Legalább 38 milliárd forintra becslik Bill és Melinda Gates házának értékét.
Ugyanazon a napon került Mészáros érdekeltségébe az ingatlan, mint a másik villa.
Különleges házat szerettek volna, és meg is kapták.
Húszmillió forintot már engedtek az árból a színész örökösei.
Tíz éve nem pörgött annyira az ingatlanpiac, mint februárban.
A pénz megy abba az alapba, amiből a milliárdos áldozatainak fizetnek kártérítést.
Kutatók szerint sokat számít, hogy mire látunk rá az ablakunkból.
Egy brit felmérés szerint a remény és a nyár a legkeresettebb utcanevek.
Budapest XI. kerületében már 715 ezer forint a panellakások átlagos négyzetméterára.