Komoly bajok vannak a magyar gazdasággal az Európai Unió Tanácsa szerint is
Ha hazánk teljesítené a feltételeket, úgy az uniós pénzek sokat segíthetnének.
Ha hazánk teljesítené a feltételeket, úgy az uniós pénzek sokat segíthetnének.
Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy júniusban az éves infláció 3,2 százalékra emelkedett a májusi 2,5 százalékról.
Az élelmiszergyártók tavaly azért tudták jelentősen emelni az áraikat, mert a lánc végén a lakosságnál volt pénz – köszönhetően a választások előtti kormányzati pénzszórásnak is. A nagy élelmiszergyártók végül jó, sőt egyesek príma üzleti évet zártak. Egyelőre kérdés, a szemétdíjak jelentős emelését be tudják, be fogják-e nyelni.
20,1 százalékosra lassult az infláció júniusban, noha már egyes számjeggyel kezdődőt várt a kormány. Az élelmiszerek ára sem csökkent nagyot, amiben az is szerepet játszik, hogy a gazdák, köztük Mészáros Lőrinc nyereségigénye felülírta ezt. A magas infláció ugyanakkor magas kamatokkal jár, így pedig borzasztó terhet jelentenek a kamatkiadások, ami az államadósság kezelését és a költségvetést is nehéz helyzetbe hozza. A gazdasági problémákat a sokasodó akkugyárak sem oldják meg, főként, ha elszennyezik az egész országot. Így pedig már a balatoni nyaralás sem olyan felszabadító, főként ha a Shein oldalán vettük a fürdőruhát. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Mennyire kezelik kiemelten a kormányzati propagandalapok a meglepően magas inflációt? Biztos, ami biztos, Nagy Márton miniszterre hagyják, hogy szép szavakba csomagolja a 20 százalékos adatot olvasóik számára.
Nemcsak Putyin vezető gárdájának tagjaiból menekültek sokan külföldre a Prigozsin-puccs idején, de sokan igyekeztek szabadulni a rubeltől is Oroszországban, mert a hatalom megingása komoly bizonytalanságot okozott. Ezért a rubel is gyengült – az orosz elnök hiába közölte a sanghaji virtuális csúcs résztvevőivel, hogy Oroszországban a hatalom stabil.
20,1 százalékos volt az infláció júniusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH 140 termékcsoportra lebontva részletesen is közzétette, hogyan változtak az árak az elmúlt egy évben, ebből szemezgettünk.
Európa minden más országában már 10 százalék környéki vagy annál is kisebb az infláció, idehaza viszont amiatt izgulhattunk pénteken reggel, hogy kiderüljön, júniusban legalább 20 százalék alá lement-e az áremelkedés üteme. És meg is kaptuk a választ: nem.
20,1 százalékosra lassult az infláció júniusban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Az élelmiszerek ugyan olcsóbbak voltak, mint májusban, a szolgáltató szektorban és a benzinkutakon azonban akkora drágulás volt, hogy májusról júniusra összességében még emelkedtek is az árak.
Fenntartja az átlaghoz képest jóval rózsásabb gazdasági előrejelzéseit az MBH Bank. Eltérően alakul a gazdaság különböző területein tevékenykedő szereplők sorsa, de összességében javuló inflációs folyamatokra és teljes foglakoztatás mellett elérhető egészséges növekedésre van remény, miután az agrárium megússza a tavalyi termést tönkretevő aszályt.
Indul az új hulladékrendszer a Mol koncessziójában. Drágulnak a vonatjegyek, de megszűnnek a pótjegyek. Megjelent a kormányrendelet az élelmiszerárstop kivezetéséről, és a stopos élelmiszerek kötelező akciójáról. A hvg.hu bevásárolt a vasárnapi ebédhez, és árcsökkenésekre lelt, Tiborcz István pedig bevásárolt Mészáros Lőrinc golfklubjába. Szijjártó Péter megint bejelentett pár kínai beruházást, közte egy újabb akkugyárat. Budapesten és Ácson is forrtak az indulatok tervezett kínai beruházások miatt. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Elindult a kormány által kitalált, a GVH által üzemeltetett árösszehasonlító oldal, amelyből azt is megtudhatjuk, hol van a legközelebbi bolt.
A csoportos nyaralás árai a tengerparton és másutt a Földközi-tenger környékén nagyon megugrottak, ezért újra népszerű vált a nagycsaládos turizmus - ez derül ki a BBC összehasonlító riportjából.
Áramárplafon, új alapszámla, árfigyelő, letiltott online póker és cashback - az új hulladékkezelési rendszeren túl is rengeteg változás startol most, ezek közül szedtük össze a tíz legfontosabbat.
Emelni kell év közben a minimábéreket, mivel a tavalyi bérmegállapodásban jelzett 18 százalékos szint felett várható az idei átlagos infláció. Erre figyelmeztet a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
A törvények értelmében tisztességtelen úgy kereskedni valamivel, hogy olcsóbban adják el, mint veszik. A kormány a kötelező akciózással pont erre kényszeríti a kereskedőket, de rendeleti úton felmentést ad a törvényi tilalom alól.
A kötelező akciózás részleteit is közzétették.
Több élelmiszer ára csökkent a tavalyi szintre, és amelyik drágul, ott sem teszi már olyan tempóban, mint néhány hónappal ezelőtt. Beért a kormány kötelező akciója, vagy egészen másról van szó?
Csak részben igaz az, amit Gulyás Gergely mondott a múlt héten, miszerint „a döntés a bolté”.
A Végzet közgazdásza korábban krízist jósolt a globális gazdaságban, de most úgy véli: valószínűbb az enyhe recesszió, de ez elhúzódhat és akkor komoly gondok jöhetnek. Szinte minden az inflációellenes harctól függ, de a világgazdaság konjunktúráját egyre inkább befolyásolja a geopolitika, amelynek fordulatait nehéz kiszámítani.