#informatikusképzés

Közel 600 ezer forint is lehet a kezdő informatikusok átlagbére – de ez néhány év alatt 1,3 millióra is nőhet
 

Közel 600 ezer forint is lehet a kezdő informatikusok átlagbére – de ez néhány év alatt 1,3 millióra is nőhet

A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek. A szakmaváltók 33,4 százaléka 5-10 év, míg további 38,4 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett, mielőtt IT karrierjébe kezdett – többek között ezek derülnek ki a PROGmasters IT képzési központ felméréséből.

hvg.hu hvg.hu



Aggasztó magyar adatok kerültek elő, minden eddiginél nagyobb hiány jön tanárokból és informatikusokból
 

Aggasztó magyar adatok kerültek elő, minden eddiginél nagyobb hiány jön tanárokból és informatikusokból

Minden eddiginél nagyobb lehet az informatikushiány, mivel egyrészt megtörni látszik az IT-szakok iránti növekvő érdeklődés évtizedes trendje, másrészt továbbra is nagyon magas a lemorzsolódás és az elvándorlás, a tanári szakokat pedig egyre kevesebben végeznek – derül ki az IVSZ digitális gazdasági szövetség szakértői által készített elemzésből, amely az elmúlt 12 év jelentkezési, felvételi, beiskolázási és diplomaszerzési trendjeit dolgozta fel.

hvg.hu hvg.hu






Káoszba fulladt az állami informatikusképzés felvételije
 

Káoszba fulladt az állami informatikusképzés felvételije

Sok felvételre jogosult diák besokallt és visszamondta a jelentkezését a napokban induló képzési szakasz előtt, őket úgy próbálták visszacsalogatni az iskolák. Az „Újratervezés” névre keresztelt programot az első pillanattól kezdve az jellemezte, hogy kívülről nézve a folyamatos tervezés állapotában volt: nemhogy az elején nem lehetett tudni, mi lesz a végén, de a vége előtti utolsó lépésnél sem.





„Az idő előtt elcsábított informatikus szakmájának segédmunkása lesz”
 

„Az idő előtt elcsábított informatikus szakmájának segédmunkása lesz”

Noha óriási szüksége van a gazdaságnak informatikusokra, máig nagyon kevés a jelentkező, ráadásul sokan a felvettek közül is idejekorán engednek a jól fizető cégek csábításának, és „félig képzetten” hagyják ott az egyetemet. Ez még az elitképzésnek számító Műegyetemen is jellemző – mondja Tevesz Gábor a BME tanszékvezető helyettese, aki lapunknak beszámolt a tavaly indított új alapképzés, a BProf tapasztalatairól is.


Tényleg álomfizetést kap, aki elvégez egy informatikusképző gyorstalpalót?
 

Tényleg álomfizetést kap, aki elvégez egy informatikusképző gyorstalpalót?

Tucatnyinál is több cég hirdet néhány hónapos programozói tanfolyamot. Akkora a hiány informatikusokból Magyarországon, hogy az iskolák sorra szerződnek a különböző vállalatokkal, és közvetítik a frissen végzett fejlesztőket, akiknek akár 1 millió forintos tandíjat is kell fizetniük. Cserébe szerződésben rögzítik a kezdőfizetésüket, és egy évre röghöz is kötik őket. A remek üzleti lehetőséget nemrégiben az állam is felfedezte magának.

Balla Györgyi Balla Györgyi

Félnek a magyarok, pedig nem kellene: nem zsenikre, hanem
 

Félnek a magyarok, pedig nem kellene: nem zsenikre, hanem "informatikus-kőművesekre” lenne szükség

A magyarok többsége elutasítja az informatikusokkal kapcsolatos sztereotípiákat, a területen dolgozók szerintü(n)k humorosak, ápoltak és egyáltalán nem magányosak – derült ki a NetAcademia friss kutatásából. Mindezek és a vonzó fizetés ellenére mégis kevesen választják a szakmát, mert túlgondolják, hogy milyen kvalitásokra és energiabefektetésre van szükség az informatikussá váláshoz.

hvg.hu hvg.hu


Négy hónapos képzés után nettó 220-at ígérnek
 

Négy hónapos képzés után nettó 220-at ígérnek

A másfél éve alakult programozó iskola diákjai nagyrészt pályaelhagyó diplomások, akiknek nincs programozói előképzettsége, mégis a négy hónapos képzés sikeres elvégzése után azt ígérik, hogy garantáltan álláshoz jutnak, méghozzá szép kezdő fizetéssel. Igaz, a képzés ára sem csekély.

hvg.hu hvg.hu

Az USA nagyvállalatai egy Váci úti adatmágusnál állnak sorban
 

Az USA nagyvállalatai egy Váci úti adatmágusnál állnak sorban

Tudja, mi az az egyre intelligensebb, tanuló algoritmus? És azt, hogy mire jó? A magyar Starschema egyik alapítójából próbáltuk kiszedni, mivel lehet berobbanni a globális techbizniszbe – merthogy nekik sikerült. A vállalat megbízói között ma olyan óriások vannak, mint az Apple, a Facebook, a Walt Disney vagy éppen a Netflix.

Varga Szabolcs Varga Szabolcs