szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A másfél éve alakult programozó iskola diákjai nagyrészt pályaelhagyó diplomások, akiknek nincs programozói előképzettsége, mégis a négy hónapos képzés sikeres elvégzése után azt ígérik, hogy garantáltan álláshoz jutnak, méghozzá szép kezdő fizetéssel. Igaz, a képzés ára sem csekély.

A Green Fox Academy 17 informatikai céggel dolgozik együtt, melyek a sikeresen végzett és rajtuk keresztül elhelyezkedett hallgatóknak minimum nettó 220 ezer forintos kezdőfizetést tudnak garantálni – írja közleményében a cég. Sőt, tetézik: a képzésben eddig részt vevők döntő többsége már a négy hónapos kurzus elvégzése előtt munkaajánlatot kapott. Igaz, eddig mindössze 37 hallgató végzett sikeresen, közülük azonban csak ketten maradtak állás nélkül eddig. Összesen száz hallgató fordult meg az akadémián, ebből negyven még az iskolapadban ül.

Az 1000 informatikust foglalkoztató, ipari szoftvereket fejlesztő evosoft Hungary Kft. egy egész osztályra „leszerződött”. A jelenleg zajló képzés végén egy teljes csapatot, azaz húsz fő, c++ programozási nyelvben otthonosan mozgó juniort visz magával a cég. „Ma sokkal nehezebb felkészült informatikust találni, mint 2-3 évvel ezelőtt, miközben egyre több területen van szükség programozói tudásra. Olyan munkakörök esetében is, amelyekre korábban nem is gondoltunk” – mondja Petényi István, az evosoft operatív igazgatója.

A Green Fox négy hónapos képzése ugyanakkor nem olcsó: 990 ezer forint plusz áfa, melyet a diákoknak előre kell befizetniük. Ha erre nincs módjuk, utófinanszírozásra is van lehetőség. Ebben az esetben a tandíj 1 millió 290 ezer forint plusz áfa, amit a képzés elvégzése után 18 havi részletben kell megfizetni. „A magas tandíj oka részben az is, hogy a Green Fox az oktatóit a piacon dolgozó legjobb szakemberekből verbuválja. Egy csoportot minimum három mentor tanít. Fontos tudni, hogy a kurzus költségeinek a tandíj csak egy részét teszi ki, a másik, igen jelentős hányadát a támogató cégek állják, fejvadász díj formájában. Emiatt is vagyunk üzletileg különösen érdekeltek abban, hogy jó minőséget nyújtsunk.” – mondja a közleményben Fazekas Barbara, a Green Fox Academy vezetője és társalapítója.

A képzés ideje alatt a hallgatóknak napi 11 órás elfoglaltsággal kell számolniuk, és 640 órát töltenek el gyakorlati projekteken. Ez azt is jelenti, hogy nagyságrendileg akkora kódolási gyakorlattal rendelkeznek majd, mint egy többéves BSc-s képzés végén.

„Öt-hatszoros a túljelentkezés az iskolánkba, de ahhoz, hogy működni tudjunk, egyelőre csak a jelentkezők kis hányadát tudjuk felvenni. A jelentkezők között van képzőművész, fogtechnikus, jógaoktató, jogász és közgazdász is. Nincsen felső korhatár, várjuk a negyvenen felüli pályamódosítókat is. Az eddigi legidősebb diákunk egy 44 éves, háromgyerekes, szolnoki családapa volt, a legfiatalabb pedig egy 21 éves egyetemista” – teszi hozzá Fazekas Barbara.

Ugyanakkor van olyan vélemény is, miszerint a négy hónap kevés ahhoz, hogy valaki elsajátítsa a programozáshoz szükséges attitűdöt. „Nem a szakmai tudás, inkább a mentalitás elsajátítása, a rendszerek működésének megértése miatt. Néhány hónap alatt betekintést lehet kapni, de nem alakul ki a szükséges látásmódod” – figyelmeztetett egy korábbi interjúnkban egy adatbányász cég alapítója.

Az USA nagyvállalatai egy Váci úti adatmágusnál állnak sorban

Tudja, mi az az egyre intelligensebb, tanuló algoritmus? És azt, hogy mire jó? A magyar Starschema egyik alapítójából próbáltuk kiszedni, mivel lehet berobbanni a globális techbizniszbe - merthogy nekik sikerült. A vállalat megbízói között ma olyan óriások vannak, mint az Apple, a Facebook, a Walt Disney vagy éppen a Netflix.

Halvány remény kezdett pislákolni a magyar feldolgozóiparban

Halvány remény kezdett pislákolni a magyar feldolgozóiparban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre