Bodrogi Gyula egyelőre nem ír végrendeletet, mert az még nem aktuális
A színművész visszavonulását sem tervezi, szeretne a lehető legtovább dolgozni.
A színművész visszavonulását sem tervezi, szeretne a lehető legtovább dolgozni.
„Főállásban” apja, Esterházy Péter hagyatékát gondozza az író idősebbik, videóművész fia, akinek sok műve is a család történetéhez kapcsolódik. Régi fényképalbumok szereplőiről Pieta-ábrázolásokat csinált. Ott volt apja régi pólójából a lenyomat, ami a só- meg a porkicsapódás miatt úgy hatott, mint Veronika kendője. HVG-portré.
A Rákosi- és a Kádár-rendszerben a szovjet hozza a fogságot. Ma önként vagyunk rabok. Kompromisszumot kötni nehéz. Minek is? Addig tart a meccs, amíg meg nem nyerjük! Ennél ostobább és kártékonyabb fölfogás nem is lehetne. Csak hogy világos legyen, a miniszterelnökről beszélek. Aki nem tud veszteni, győzni sem tud – mondja Darvasi László, akit a XX. század első felében játszódó, lenyűgöző óriásregényéről, a Magvetőnél megjelent Neandervölgyiekről kérdeztünk.
A volt elnöknek az egyik orvosa azt mondta, csoda, hogy túlélt egy ilyen támadást.
Ugyan már jobban érzi magát, még nem gyógyult fel teljesen.
A Media1 szerint a miniszterelnöknek jelentős perköltséget kellene fizetnie, így fellebbezést nyújtott be a 24.hu, az Index, az RTL, az Economx és a Magyar Narancs ellen elvesztett sajtóperek miatt.
Zsákutcába került az 1886-ban induló, ma 40 országban, hárommillió tanácsadóval dolgozó Avon kozmetikai cég nagy dobása: a házaló értékesítési technika. Olyan vegyes modellt keresnek a helyére, ami a fiataloknak is tetszik – vallja a HVG interjújában az új vezérigazgató, Kristof Neirynck.
Orbán Viktor szerint Európa érdeke az, hogy minél hamarabb békét kössön Oroszország és Ukrajna.
A Nemzeti Tömörülés elnöke arról is beszélt egy interjúban, hogy számára az, hogy Franciaország katonákat küldjön Kijev megsegítésére, vörös vonal.
Magyar Péterről és Gyurcsány Ferencről, az európai parlamenti választásokról, az elhíresült Kubatov-listáról, valamint a Ferencvárosról kérdezte a Fidesz pártigazgatóját, a Fradi elnökét az Index.
A franciaországi politikai helyzetről kérdezték Kylian Mbappét, aki elítélte a parlamenti választások első fordulójának a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés térnyerését hozó eredményét. A francia csatár megismételte felhívását, hogy a második fordulóban mindenki menjen el szavazni. „Tényleg sorsdöntő a dolog!”
A tragédia okozója egy egyedül élő 43 éves férfi, B. Roland – írja a Blikk.
A miniszterelnök az európai uniós magyar soros elnökség első napja alkalmából adott interjút.
Kétségtelenül az elmúlt évtized egyik legérdekesebb színházi személyisége. A Nemzeti Színház arculatának megteremtésével egy időre feltűzte a magyar színházat a világ művészeti térképére. A politika kéretlenül hőst csinált belőle, a közönség pedig bálványt. Hogyan élte meg mindezt, mi motiválta eddig, és mi motiválja ezután. Erről és a színházi stresszről kérdeztük Alföldi Róbert színházigazgatót, rendezőt, színészt.
Fokozódó stressz, felületes kapcsolatok, elszemélytelenedés, érdektelenség. Túry Ferenc, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője szerint ez jellemző most leginkább a magyarokra. Ám tanult leleményességünk jóvoltából kilábalhatunk a legmélyebb gödörből is.
Mivel már évek óta nem tudtak hallgatókat felvenni, a kuratórium kezdeményezte a Közép-európai Egyetem engedélyének visszavonását, ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy mindennek vége. A kutatások, diplomát nem adó képzések, társadalmi és tudományos kapcsolatrendszerek például mind megmaradnak – mondta el a hvg.hu-nak Kontler László rektorhelyettes. Mi lesz a budapesti egyetem sorsa és milyen jövő vár az intézményre Bécsben? Megkérdeztük.
A világ egyik legnagyobb olajtermelőjének számító Egyesült Arab Emírségek gazdaságának majdnem háromnegyedét már a szénhidrogén-ágazaton kívüli szektorok adják – mondja Abdullah bin Tuk Al Marri gazdasági miniszter.
“Miért félnénk attól, amit a szomszédunk, a szüleink, a barátaink üzemeltetnek. Tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk. A bővítéstől sem fél a város, hiszen az a cél, hogy évtizedek múlva is legyen itt munka, és virágozzon a város” – mondja az MSZP-s politikus, akit most a Deák Ferenc Egyesület színeiben választottak az atomváros első emberévé. Hamvay Péter portréinterjúja.
A politikai segítő szándékot hiányolja az otthon ápolás megterhelő munkáját végzők nevében a Visszatért hozzám az emlékezet című könyv szerzője, aki sok éve gondozza demenciával élő édesanyját, és a nehézségek dacára a beteg „világos” pillanatainak örömét is megéli, mondja el a HVG interjújában Szűcs Teri.