Kövér László: a „progresszió” nem egy ideológiai mozgalom, hanem sátánizmus
Kövér szerint a magyarok mindent megtesznek azért, hogy a háború elől menekülő ukránokat segítsék.
Kövér szerint a magyarok mindent megtesznek azért, hogy a háború elől menekülő ukránokat segítsék.
A Fidesz pártigazgatója szerint Orbán Viktor hatalmas ellenzéki és nemzetközi nyomás alatt van.
A Jobbik új elnöke pártját keresztény, jobbközép, nemzeti-konzervatív alakulatként képzeli el, de nem ideológiát, hanem gyakorlati megoldásokat akar kínálni a szavazóknak, erről a hvg360-nak adott interjúban beszélt. Elődjével, Jakab Péterrel – aki jelenleg frakcióvezető – már beszélt arról, miként működhetnek együtt úgy, hogy a Jobbik elkerülje az SZDSZ-esedés rémét. Azt mondja, nincs visszatérés a radikalizmushoz, nem sírja vissza azokat a jobbikosokat, akik most a Mi Hazánkkal vannak. Szerinte a parlament még mindig jogállami keret, ahol van értelme a politizálásnak. Elismeri, hogy 2014-ben, a Krím elcsatolását tévesen ítélték meg: "vakok voltunk, és arányt tévesztettünk". Szörnyű, súlyos és szégyellni való dologként értékeli, amikor évekkel ezelőtt a zsidók listázását sürgette, de azt mondja, azóta bizonyította, hogy nem antiszemita.
Az orosz–ukrán háborúról, annak gazdasági hatásairól, a katonai védelmi képességek fejlesztésének felgyorsításáról és a migráció elleni küzdelemről kérdezték a miniszterelnököt a Kossuth rádióban.
A gyógyszerhez, terápiához hozzáférés alapjog, hasonlóan ahhoz, ahogy a Vöröskereszt munkáját sem kérdőjelezi meg senki a konfliktuszónákban, indokolja Orbán Gábor vezérigazgató, miért nem távozott eddig egyetlen gyógyszermulti sem Oroszországból. Interjú.
Milyen nehézségekkel szembesül egy olyan magyar cég, amelynek mind Ukrajnában mind Oroszországban vannak érdekeltségei? Ezt is taglalta Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója abban az interjúban, amely a csütörtöki HVG-ben jelenik meg. Kiderül az is, mennyire ütötte meg a céget az extraprofitadó és az energiaár-emelkedés.
Több dolog adhat okot az optimizmusra a Covid után újból erőre kapó hazai turizmusban, de olyan tényezőből is bőven akad, amelyik rontja az ágazat helyzetét a különadóktól az élelmiszerboltokba áramló SZÉP-kártyás bevételekig. Erről is beszélt a hvg.hu-nak Kovács Balázs, aki lassan harminc éve dolgozik az idén ötvenéves, 14 szállodából álló Danubius Hotelsnél, 2017 óta a cég vezérigazgatójaként. A szakemberrel beszélgettünk arról is, hogy drágának számít-e Magyarország és hogy miért nehéz a fővárosban hazai turistákkal pótolni az elmaradó külföldieket.
Gulyás szerint az orosz olajat nem lehet kiváltani, Tarlós István pedig jobban ügyelt Budapestre.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező leginkább az ország kettészakítottságát kifogásolja.
A Meta óriáscég első embere egy interjúban mesélt arról, milyen elképzelései vannak az internet új korszakának is nevezett metaverzumról.
Orbán levelet küldött a lengyel EP-képviselőnek, aki nem érti, mi történt vele Oxford óta. Erre érkezett nemrég válasz.
Brunszkó Lászlót mindenki Nikon One-ként vagy Nikon Laciként ismeri. A kilencvenes évek közepétől fújta a falakat, akkor kezdte, amikor Magyarországot épphogy csak elérte a graffiti. Ma már azonban nem a nevét tageli: hollywoodi produkciókban dolgozik, illetve az illusztrációin keresztül éli meg a kreativitását. Nikon One-nal a kezdetekről, a graffiti határairól, a digitális újításokról és egy izgalmas projektről is beszélgettünk.
Tomasz Jędruszakkal, a TriGranit szenior akvizíciós menedzserével egyebek mellett arról beszélgettünk, miért fontos, hogy a kereskedelmi ingatlanok megfeleljenek a nagyon szigorú környezetvédelmi kritériumoknak, mit lehet tenni az évtizedekkel ezelőtt felhúzott épületekkel, és hogyan lehet a ma még jelentős szén-dioxid-kibocsátó építőipari szektor emisszióját 2030-ra a mostani felére, 2050-re pedig nullára csökkenteni. És természetesen arról is szó esett, mit tesz a nagy célok teljesüléséért a maga részéről a TriGranit.
Gelencsér Ferenc szerint nem jó, ha Budapestről akarják megmondani a vidékieknek, hogy nekik mi a jó.
Márpedig ma a CIB Bank mindkettővel rendelkezik. A jelzáloghitelek kivételével ma már szinte egyáltalán nem kell befáradni bankfiókba – legfeljebb, ha valaki a személyes tanácsadást igényli –, mindent el lehet intézni elektronikusan. Dr. Ákos Tamás lakossági és Szabó Balázs vállalati üzletágért felelős vezérigazgató-helyettessel beszélgettünk.
Vannak vörös vonalak, amelyeket nem lehet átlépni, ezek közé tartoznak a személyek elleni sértő nyilatkozatok – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a HVG-nek, arra reagálva, hogy Kövér László parlamenti elnök a napokban kétségbe vonta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő mentális állapotát. Az ukrán politikus beszélt az országának nyújtott nyugati segítségről, a nyomasztó orosz erőfölényről, a NATO-tagságról és arról, hogy a győzelem végül Ukrajnáé és Európáé lesz.
Interjút adott lapunknak Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, aki az ukrán magyar viszonyról, Budapest szankciós politikájáról és országa esetleges EU, illetve NATO-tagságáról is beszélt.
Radoslaw Sikorski szerint Orbánnak nem azt tanították Soros György pénzén Oxfordban, amit ma képvisel.
Felkapott kifejezése lett mára a zöld hidrogén, amely egyre inkább az alacsony széndioxid-lábnyomú gazdaság kulcselemévé válik. Alapanyagként, az energiarendszer átalakításában, illetve a karbonsemleges mobilitás üzemanyagaként is megkerülhetetlen lehet az elkövetkező évtizedekben.
A kormány helyében bevonná az ellenzéket néhány ügybe, de az ellenzéknek is támogatnia kellene néhány kormányzati döntést – mondja Székesfehérvár fideszes polgármestere. Nem látja, hogy gazdálkodják ki az önkormányzatok a rezsicsökkentés megvonását, de bízik abban, hogy sikerül megállapodni az EU-s pénzek lehívásáról. Interjú.