Újra növekedni tudott a magyar ipar, de nagy örömre nincs ok
Éves és havi szinten is fel tudott mutatni bővülést az ágazat.
Éves és havi szinten is fel tudott mutatni bővülést az ágazat.
Idén júniusban az ipari termelői árak átlagosan 35, százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.
Részletezte a KSH, hogyan lett 3,4 százalékkal nagyobb az ipari termelés, mint egy évvel korábban.
Nem igazán rengette meg a háború a magyar ipart, legalábbis a májusi adatok alapján.
Miközben azt hallgathatjuk, hogy a háború miatt jár az egekben az infláció, és máshol sem jobb a helyzet, a számok azt mutatják, hogy már 2021 végén is az EU egyik legnagyobbja volt a magyar drágulás, és most is sokkal rosszabbul állunk a nyugatiaknál. Az olcsó energia annyira elég, hogy a régiónkhoz képest elviselhetőnek tűnjön a magyar infláció, és nőjön az esélye annak, hogy még akkor is nagy legyen az itteni drágulás, amikor Európa legtöbb más helyén már visszatér a nyugodt időkben megszokott szintre.
Márciushoz képest csökkent, az egy évvel ezelőttihez viszonyítva azonban nőtt az ipari termelés.
A magyar ipar teljesítménye jobb volt márciusban, mint egy évvel korábban. Az autógyárak számára már ekkor súlyos gondokat okozott az orosz–ukrán háború, a többi ágazat az első hetekben annyira még nem érezte meg a rossz hatásokat.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) új tanszékén olyan kutatások zajlanak majd, amely a jövő iparát szolgálhatja ki.
Fél év után a március volt az első olyan hónap, amikor az előző hónaphoz képest visszaesett a magyar ipari termelés. Az autóipar járt a legrosszabbul a háború kitörésével és az amúgy is meglévő logisztikai problémákkal, az elektronika és az élelmiszeripar legalább a tavaly ilyenkorihoz képest pozitív tartományba visszahozta a teljes ipar mutatóját.
22 százalék feletti az ipari termelői árak növekedése, ráadásul nem csak az egy évvel korábbihoz képest nagy az áremelkedés, hanem még január óta is jókora drágulást mért a KSH.
A járműgyártás fél év után tudott végre növekedni, az élelmiszeripar is kimondottan jól teljesített januárban, így jött ki az év elején a legjobb magyar ipari adat, mióta kijöttünk a válságból.
Fél év gyengélkedés után volt egy jó hónapja a magyar járműiparnak, így a másfél éve egy helyben járó magyar ipar most egy kicsivel jobb teljesítményt ért el, mint a válság óta bármikor.
9,6 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés 2021-ben a 2020-asnál, de a nagy növekedést szinte egyedül az magyarázza, hogy ezúttal nem volt olyan zuhanás, mint 2020 tavaszán. Az is jól látszik a számokon, hogy az ipar jelentős része magához tért mostanra, a járműipar azonban annyira rosszul teljesít, hogy az csúnyán lehúzza az átlagot, így összességében 2020 szeptembere óta gyakorlatilag stagnál a termelés szintje.
December már a hatodik rossz hónapja volt az autókereskedőknek, akik csakis a chiphiány enyhülésétől remélhetnek javulást – írja a Bloomberg.
Jelentős visszaesés után valamelyest nőni tudott az ipari termelés novemberben. A járműgyártás még mindig jelentős visszaesésben volt, az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás szépített az eredményen.
Az év eleje óta képtelen a magyar ipar érdemi növekedést mutatni, eddig azonban ezt elfedte az, hogy a tavalyi visszaeséshez képest nagy növekedést mutattak a számok. Mostantól már nem segít a statisztikán az egy évvel korábbi helyzet.
A világméretű chiphiány mindenütt súlyos gond az autógyártásban, és ahol ez az ágazat meghatározó, ott lefelé húzza az egész gazdaságot - írja a közszolgálati Deutsche Welle.
Az autógyárak leállása visszahúzta a teljes magyar ipar teljesítményét.
14 százalékkal voltak magasabbak idén szeptemberben az ipari termelői árak, mint egy évvel korábban. Az energiaiparban 30 százalékosnál is nagyobb drágulást mértek.