„Kevés örömömet találom a mindennapokban és így nem szabad gyerekek között maradni” – pályaelhagyó tanárok beszéltek a DW-nek
A megoldást egyik most felálló tanár sem látja a rendszer gondjaira.
A megoldást egyik most felálló tanár sem látja a rendszer gondjaira.
hvg.hu
Vége a 2022/2023-as tanévnek, a vakációnak azonban a közoktatásban dolgozók nem nagyon örülhetnek. És nem csak azért, mert épp ma kezdi tárgyalni a státusztörvényt a parlament.
BI
Megfontolásra sem tartotta érdemesnek a kormány a pedagógus- és a szülőtársadalom aggályait. Rohamtempóban nyomják át a státusztörvényt.
A digitális kultúra és a történelem is bekerül az országos mérési rendszerbe, szeptemberben már meg is tartják a digitális próbaméréseket.
hvg.hu
A Népszavának egy budapesti általános iskolában dolgozó pedagógus vázolta fel a kényszermegoldásokat.
hvg.hu
Az aktivista 15 évesen kezdett el tüntetni, mára az egész világ ismeri a nevét.
hvg.hu
Újra alapjaiban változtatja meg a közoktatást az Orbán-kormány. A pedagógusok jogállásáról szóló törvénytervezetet már benyújtották a parlamentnek, de a kapcsolódó rendeletek és főleg a költségvetési források fájóan hiányoznak.
Minden valószínűség szerint az az oktató tévedett, aki azt állítja, hogy a diákjainak egy része ChatGPT-t használt a beadandó dolgozatához. Az ő ellenőrzési módszerével ugyanezt derítették ki a hallgatók – a diplomamunkájáról.
hvg.hu
Megjelentek a negyedikes diákok szövegértését vizsgáló PIRLS-felmérés legfrissebb eredményei. A magyar diákok a nemzetközi átlag felett, de sokkal rosszabbul teljesítettek, mint 2016-ban.
Az iskola már tavaly beázott, korábban felújítását a rezsicsökkentésre és a háborúra hivatkozva függesztették fel.
hvg.hu
Miért hagyjuk, hogy a gyermekünk megtapasztalja tettei és döntései természetes következményeit? Miért inkább a szándékot és az erőfeszítéseket ismerjük el az automatikus dicséret helyett? Bármilyen intézménybe jár is a gyermekünk, a Montessori-szemléletmóddal kölcsönös odafigyelésen, elfogadáson és tiszteleten alapuló környezetet alakíthatunk ki otthonunkban. Az elismert Montessori-pedagógusok olyan szokások megalapozásában segítenek, amelyeket minden korosztálynál, a családi élet legkülönbözőbb területein alkalmazhatunk. A Montessori-szemlélet a mindennapokban című könyvet melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki. Ez sorozatunk befejező része.
hvg360
Miért hagyjuk, hogy a gyermekünk megtapasztalja tettei és döntései természetes következményeit? Miért inkább a szándékot és az erőfeszítéseket ismerjük el az automatikus dicséret helyett? Bármilyen intézménybe jár is a gyermekünk, a Montessori-szemléletmóddal kölcsönös odafigyelésen, elfogadáson és tiszteleten alapuló környezetet alakíthatunk ki otthonunkban. Az elismert Montessori-pedagógusok olyan szokások megalapozásában segítenek, amelyeket minden korosztálynál, a családi élet legkülönbözőbb területein alkalmazhatunk. A Montessori-szemlélet a mindennapokban című könyvet melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
hvg360
A szerdai lövöldözésben nyolc gyerek és egy felnőtt vesztette életét, míg hat diák és egy tanár megsebesült. Őket kórházban ápolják.
hvg.hu
Az egyik áldozatot életveszélyes, a másikat súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
MTI
Egy helyi lakos magánindítványa szerint az önkormányzat nem kellő körültekintéssel járt el.
hvg.hu
Miért hagyjuk, hogy a gyermekünk megtapasztalja tettei és döntései természetes következményeit? Miért inkább a szándékot és az erőfeszítéseket ismerjük el az automatikus dicséret helyett? Bármilyen intézménybe jár is a gyermekünk, a Montessori-szemléletmóddal kölcsönös odafigyelésen, elfogadáson és tiszteleten alapuló környezetet alakíthatunk ki otthonunkban. Az elismert Montessori-pedagógusok olyan szokások megalapozásában segítenek, amelyeket minden korosztálynál, a családi élet legkülönbözőbb területein alkalmazhatunk. A Montessori-szemlélet a mindennapokban című könyvet melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
hvg360
Miért hagyjuk, hogy a gyermekünk megtapasztalja tettei és döntései természetes következményeit? Miért inkább a szándékot és az erőfeszítéseket ismerjük el az automatikus dicséret helyett? Bármilyen intézménybe jár is a gyermekünk, a Montessori-szemléletmóddal kölcsönös odafigyelésen, elfogadáson és tiszteleten alapuló környezetet alakíthatunk ki otthonunkban. Az elismert Montessori-pedagógusok olyan szokások megalapozásában segítenek, amelyeket minden korosztálynál, a családi élet legkülönbözőbb területein alkalmazhatunk. A Montessori-szemlélet a mindennapokban című könyvet melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
hvg360
A hátrányos helyzetű gyerekek másfél éve konténerekben tanulnak, és az ebédjüket sem kaphatják meg az iskolában.
hvg.hu
Érdektelenség vagy a kormányzati félelemkeltés hatása? Fogyatkozik a demonstrációk lendülete. A tanárok a lábukkal szavaznak – tömegesen készülnek felmondani a státusztörvény miatt.