Merkel: Az iszlám Németország része
A német kancellár szerint azoknak, akik nehezen barátkoznak meg ezzel a gondolattal, minden joguk megvan ahhoz, hogy elutasítsák.
A német kancellár szerint azoknak, akik nehezen barátkoznak meg ezzel a gondolattal, minden joguk megvan ahhoz, hogy elutasítsák.
A szaúd-arábiai nőknek nem kell viselniük a fejkendőt vagy a fekete, földig érő abaját, az iszlám vallás szimbólumát, ha az öltözékük megfelelő és tisztelettudó – jelentette ki a királyság trónörököse a CBS amerikai televízióban.
A nálunk élő muzulmánok magától értetődően Németországhoz tartoznak, de nem kell miattuk feladnunk a hagyományainkat - mondta a Horst Seehofer.
A gazdaság rendbetétele óriási kihívásnak tűnik, miközben eddig sikerült elkerülni a térségre jellemző politikai káoszt.
Vona Gábor és az iszlám a téma, a fogás viszont nem tűnik túl sikeresnek.
A kormány udvari kutatóintézete, a Századvég Vona kudarcáról is értekezett, és párszakadást is vizionált.
A kancellárnak kinevezett ifjú bájgúnár nem tett egyebet, csak elcsórta a, hm, néppártosodó neofasiszták fő mondanivalóját, az iszlám veszélyt. Vélemény.
Itt a válasz Trump lépésére. Az iszlám országok kérik a nemzetközi közösséget, hogy kövessék őket.
A Fidesz új frontot nyitott, a mecsetek építését tiltaná, miközben ezzel talán épp a szélsőséges és ellenőrizetlen imámok malmára hajtaná a vizet. A tiltással egyszer már megpróbálkozott egy jobbikos önkormányzat, az Alkotmánybíróság utasította rendre.
Gulyás Gergely frakcióvezető Bayer Zsoltnak fejtegette ezt, miután elbeszélgettek arról, hogy a mecsetekből indul a radikális iszlamizmus.
A nagy párizsi merényletsorozat után válságtanácskozást tartottak a metrót és a helyérdekű járatokat üzemeltető cégnél. Kiderült ugyanis, hogy az egyik iszlamista terrorista, aki a Bataclan színházban gyilkolt, nem más, mint a közszolgálati vállalat egyik gépésze. Azonnali vizsgálatot rendeltek el.
A szomszédok jelentették a rendőrségnek a medencés partit, ahol a fiatalok alulöltözötten táncoltak és alkoholt fogyasztottak. Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak.
A dühös tömeg beérte a 30 éves férfit, elkezdték meglincselni, majd valaki a tömegből benzint öntött rá és meggyújtotta. A családja nem tesz feljelentést.
A protokoll vagy az emberi jogi kiállás az erősebb húzóerő, ha egy nyugati politikus olyan országba látogat, ahol a fejkendőben sokan az elnyomás eszközét látják?
A nemrég magyar állampolgárságot kapott Henri Boulad korábban bírálta a pápát a túlságosan megengedő nézetei miatt, de most, Ferenc pápa egyiptomi útja után teljesen revideálta álláspontját.
A szélsőséges vallási radikalizmus lehetséges következményeiről fest sötét víziót az arab Orwellnek is nevezett, hazájában, Algériában cenzúrázott író, Boualem Sansal.
A Bolognában élő szülők észrevették, hogy lányuk az utcán leveszi a fejkendőt, amivel iskolába indult, ezért büntették meg. A lányt és két nővérét az olasz hatóságok kiemelték a családból.
Az Echo TV-nek a bírság mellett közzé kell tennie a Médiatanács döntéséről szóló közleményt valamint el kell távolítania a kifogásolt online tartalmat. A TV2 Appra magyar! című műsorának ügyében viszont nem indítanak eljárást.
Előre odavetve, preventív jelleggel mecsettilalmat bevezetni nonszensz. Mármint jogállamban. (Vélemény)
Bár az Iszlám Állam nevű terrorszervezet iszlámértelmezése is egyfajta interpretációja a vallásnak, az a muszlimok körében egy "elképesztően kisebbségi" irányzat - mondta Rostoványi Zsolt iszlámszakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.