Vitrai József: A mintegy 27 ezres halálozási adat megközelítőleg kétharmada írható a járvány számlájára
A népegészségügyi szakértő a Népszavának elemezte a legfrissebb számokat.
A népegészségügyi szakértő a Népszavának elemezte a legfrissebb számokat.
hvg.hu
A hétfő este záruló héten összesen 105 ember halt meg koronavírus-fertőzésben.
MTI
A miniszter szerint most már látják, hogy sokan beoltatnák magukat, ha az oltóanyag típusa elfogadható.
hvg.hu
A sziget ezzel kívánta megmutatni, hogy védetten készül a turistaszezonra.
MTI
MTI
hvg.hu
A dán hatóság szerint az oltóanyag előnyei nem múlják felül a lehetséges mellékhatások kockázatait.
MTI
MTI
hvg.hu
A naponta közölt koronavírusszámokból nehéz átlátni, valójában hol is tart a járvány. Éppen ezért elkészítettük a heti és havi összesítést, amelyből jól látszik, milyen volt a járvány dinamikája, és hogy hogyan cseng le éppen a harmadik hullám.
Három oltóponton már nem 12, hanem csak 4 héttel későbbi időpontot adtak meg második oltásra.
hvg.hu
A védettségi igazolványokat a ruhatárnál fogják elkérni a könyvtárban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai gyártó termékét eddig még egyetlen országban sem engedélyezték.
hvg.hu
“Belátható időn belül megelőzhetjük Amerikát, a briteket, Izraelt” – fogalmazott a külügyminisztérium államtitkára a Parlamentben.
hvg.hu
Szigorú intézkedéseket vezettek be, de így is óriási az érdeklődés.
Lengyel Miklós
A témában készülő bizottsági véleményt várhatóan júniusban teszi közzé az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). A Pfizer–BioNTech oltóanyaga jelenleg csak a 16 éveseknél idősebbeknél engedélyezett.
MTI
MTI
hvg.hu
A bulizók többsége nem viselt maszkot, igaz, a városban a híradások szerint jelenleg már nincs koronavírus-fertőzött.
hvg.hu
Az Európai Bizottság hétfőn benyújtotta a tagállamoknak azt a javaslatot, amelynek célja, hogy enyhítsék az EU-ba történő nem alapvető utazásokra vonatkozó jelenlegi korlátozásokat, figyelembe véve az oltási kampányok előrehaladását és a világ járványügyi helyzetének alakulását.
EUrologus
Müller Cecília tájékoztatása szerint a most érkező Pfizereket a második körös oltottak kapják elsősorban.
hvg.hu
Egy szakember szerint várhatóan meg kell szoknunk, hogy a normális, mindennapi életünkhöz hozzá fog tartozni a koronavírus.
MTI
MTI
hvg.hu
Az infektológus reméli, hogy továbbra is sokan lesznek, akik be akarják oltatni magukat.
MTI
MTI
hvg.hu
A kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők száma, és az új fertőzöttek száma is csökken. A négymilliós határ elérése után eddig kevesen kapták meg az első oltásukat.
hvg.hu
Példaértékűnek nevezte a magyarországi oltási kampányt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, aki múlt heti budapesti látogatásán Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. A látogatás után Hans Kluge a hvg.hu-nak adott írásos interjújában ennél részletesebben beszélt a magyar járvány elleni védekezésről. Úgy vélte, bármilyen lazításba epidemiológiai és egészségügyi szempontok, illetve a lakosságnak beadott oltások száma alapján együttesen lehet belekezdeni, az esetleges kételyeket pedig világos és nyílt kommunikációval kell kezelni.
Meghaladta a 15 milliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában. Az eddig beadott első és második oltási adagok együttes száma megközelítette az 50 milliót.
MTI