A szöuli hírszerzés szerint észak-koreai hackerek akarták ellopni a Pfizer vakcinájának technológiáját
A dél-koreai hírszerzés nem árulta el, hogy sikerrel járt-e az északiak akciója.
A dél-koreai hírszerzés nem árulta el, hogy sikerrel járt-e az északiak akciója.
Kongóban eddig ketten, míg Guineában négyen haltak meg az új járványban.
Dániában egyre aggasztóbb számokat hoz a koronavírus brit törzse, Magyarországon konkrét szám összesen egyszer hangzott el ezzel kapcsolatban.
Gulyás Gergely elmagyarázta, miért nem mondott ellent Orbán Viktor miniszterelnöknek az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A tudósok eddig úgy vélték, hogy egy francia állampolgár volt a vírus első európai áldozata.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács szakemberei szerint akkor jön el a korlátozások könnyítésének az ideje, ha magasabb lesz a beoltottak száma.
Az aktív esetszám hatnapnyi emelkedés után csökkent újra, de a kórházban lévők száma meredeken nő.
A koronavírus újrabb hullámának felívelő szakaszában vagyunk. Az egészségügy már a saját bőrén érzi a betegszámok növekedését, az első hullám mintaállamai estek el a vírustól, miközben továbbra sincs más lehetőség, mint maszkot viselni és várni az oltásra.
Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján megerősítette, a harmadik hullám felívelő szakaszában vagyunk.
Szerda este felkerült a kormányzati oldalakra az új nemzeti konzultáció, amelyből az olvasható ki, hogy a kijárási tilalom enyhítése nem csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre vonatkozna. Koncertre, fesztiválra, meccsre viszont vagy csak ők mehetnek, vagy senki, amíg nincs vége a járványnak - legalábbis a kormány ebből a kettőből enged választani.
79 oldalas dokumentumon keresztül részletezik, mit vár a covid utáni időkben a világpolitikában Vlagyimir Putyin.
Több dolgozó átmenetileg munkaképtelenné vált az oxfordi vakcina beadása után. Az egyik klinikában azóta már újra is indították a használatot.
Az Eurostat összesítése szerint az unió területén több mint 450 ezren haltak meg 2020 márciusa és novembere között. A Covid–19 betegség által okozott többlethalálozásokról infografikát készítettek, amelyet hónapról hónapra végigkövethet.
550 ezer vakcinával a fedélzetén érkezett a repülőgép Kínából Magyarországra.
A Microsoft milliárdos társalapítója szerint a koronavírus elvonultával sem dőlhetünk hátra. Fejlesztenünk és kutatnunk kell, máskülönben baj lesz – mondta.
Majdnem egy éve már, hogy a koronavírus-járvány miatti furcsa, új világban kell dolgoznunk és helytállnunk. De lehet-e kiegyensúlyozottan teljesíteni a járvány miatti folyamatos stressz alatt? Megkérdeztünk egy pszichológust.
Az országos tiszti főorvos két táblázatot küldött a politikusnak, aki minderre 90 napot várt.
Hosszú távon káros hatással lesz a gyermekekre a koronavírus miatti elszigeteltség, állítják gyermekvédelmi szervezetek. Mind a társas fejlődésük, mind a tanulmányaik terén visszavetheti a kicsiket a magányosan töltött időszak. A jelenség a legérzékenyebben azokat érintheti, akik szegény családban nőnek fel, és rossz esetben nemcsak az online tanulás feltételei nem adottak számukra, de meleg étel sem kerül az asztalukra most, hogy nem járnak iskolába. A Deutsche Welle riportja.
Egy thriller visszafojtott feszültségével bontakoznak ki három nap történései Emma Donoghue Hívnak a csillagok című regényében, ahol az 1918-as spanyolnátha-járvány árnyékában szorulnak be a női sorsok egy szülőszoba falai közé. Az ír szerző a női testvériségnek egy olyan rezgését mutatja be, amellyel ritkán találkozunk az irodalomban.