Nem tudni, mi lesz a bezárt kiskunhalasi járványkórházzal, de havi 5,3 millió a villanyszámlája
A Mészáros-Tiborcz összefogással ötmilliárdért épített komplexumban 2021 novembere óta nem kezelnek betegeket.
A Mészáros-Tiborcz összefogással ötmilliárdért épített komplexumban 2021 novembere óta nem kezelnek betegeket.
Szabó Tímea szerint 186 szakdolgozóra lenne szükség a nyitáshoz, de csak 70 van.
Berendezés és műszer akad, csak emberből van hiány. A járványkórháznak mától kellett volna ismét betegeket fogadnia.
Szerbiában egy nap alatt több mint ötszázzal nőtt a fertőzöttek száma.
Az Átlátszó nyár óta igyekezett megtudni, kinek és mennyit fizetettek a mobil járványkórházért. Az adatokat most adták ki.
Bár járványkórházról van szó, már nem tudnak venni új eszközt.
Minden borsodi beteget Egerbe szállítanak egy ideig, ugyanis megtelt a járványkórház.
A tavasszal épült mobilkórházat még nem nyitották meg.
A miniszterelnök az operatív törzs szombat reggeli ülése után arra figyelmeztetett, hogy a számok valószínűleg emelkedni fognak.
A párbeszédes Szabó Tímeának elsőként sikerült bejutnia az intézménybe. A költségeket nem tudta kinyomozni, azt ugyanis továbbra is titkolják.
A kórház igazgatója hivatalosan is bejelentette, hogy szerdától járványkórházzá alakulnak, így a betegellátás is megváltozik. A közlemény szerint a betegek egy részét szociális otthonokban helyezik el.
A miniszterelnök a helyszínen tekintette meg a kiskunhalasi mobil járványkórházat.
A kormányfő ezúttal is bejelentés nélkül, maszkban érkezett.
Letartóztattak egy kutyáját sétáló férfit, akár 15 napi elzárást is kaphat. Moszkvában az elmúlt nap alatt elérte a 3893-at a koronavírus-fertőzöttek száma, mindazonáltal nem megy zökkenőmentesen a járványra való felkészülés.
A testület más felajánlásokat is tett, miközben takaréklángon működik.