#képzőművészet

„Haibo igazából csak a beszólások révén tudja megélni a származását”
 

„Haibo igazából csak a beszólások révén tudja megélni a származását”

Az elmúlt fél évben sokkal gyakoribbak lettek a rasszista megnyilvánulások Magyarországon, és bár ő már megszokta, amióta megszületett a kislánya, és ő is céltáblává vált, elkezdett rettegni – mondja Illés Haibo művész, akit a kínai egykepolitika éveiben Magyarországon szült meg és egy csecsemőotthonban hagyott a vér szerinti anyja. Melykó Richárddal közös, nem mindennapi produkciójukat nemrég láthattuk-hallhattuk. Páros interjú.





Nem váltogatjuk a művészeket úgy, mint a divatot – jubileumi beszélgetés a Knoll Galéria vezetőivel
 

Nem váltogatjuk a művészeket úgy, mint a divatot – jubileumi beszélgetés a Knoll Galéria vezetőivel

A rendszerváltás a műkereskedelemben is új korszak hajnalát jelentette; 1989-től kezdve sorban jelentek meg – csaknem kizárólag a fővárosra, Budapestre koncentrálva – a magántulajdonú kereskedelmi galériák és aukciósházak, amivel egycsapásra megszűnt a szcéna korábbi állami tulajdonú cégeinek monopolhelyzete. A sort 1989-ben a Knoll Galéria Budapest nyitotta, melyet egy ismert bécsi kortárs galerista, Hans Knoll alapított és működtet azóta is sikeresen a Liszt Ferenc téren. A galéria most volt 35 éves – ebből az alkalomból beszélgettünk Hans Knollal és a budapesti galériát 2003 óta vezető Pilinger Erzsébettel.


„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel
 

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

Bullás József három év elteltével újra önálló anyaggal jelentkezik a Deák Erika Galériában. A Nonserial címen futó kiállítás képeit – legalábbis azok egy részét – Vera Molnár Mont Sainte-Victoire sorozata ihlette, amelyet viszont a Cézanne által híressé tett dél-francia hegy inspirált. Ez a tény, illetve egy „alkotói bakancslista” is szóba kerül a művésszel folytatott beszélgetés során. A mű interjúja.





A megfoghatatlan pillanat inspirálta a kortárs rajz egyik legfontosabb hazai képviselője, Szíj Kamilla új kiállítását
 

A megfoghatatlan pillanat inspirálta a kortárs rajz egyik legfontosabb hazai képviselője, Szíj Kamilla új kiállítását

Szíj Kamilla nemrég megnyílt kiállításának meghívóján nem egy rajz vagy rajzrészlet szerepelt, hanem egy izgalmas fotográfia. A kortárs rajz egyik legfontosabb magyarországi képviselője ezek szerint most más médiummal dolgozik – vontuk le a következtetést többen is. Ráadásul az eseményt megnyitó személy neve mellett az volt olvasható: fizikatanár. Rejtély rejtély hátán. 







Így találkozik a középkori szúfi misztika a mesterséges intelligenciával egy művész vásznán a debreceni MODEM-ban
 

Így találkozik a középkori szúfi misztika a mesterséges intelligenciával egy művész vásznán a debreceni MODEM-ban

Refik Anadol török származású Kaliforniában élő MI-művész igazi sztár a nemzetközi újmédia színtéren, akinek alkotásai nem csak a világ művészeti csúcsintézményeiben, de nagy presztízsű szórakoztatóipari események színpadi látványaiként is szemet kápráztatnak – és ez szó szerint értendő. Itthon most először, Debrecenben lehet találkozni egyik munkájával, még szeptember végéig. A kiállítás kapcsán a műfaj nemzetközi színterén mozgó magyar szakértő, Lukács Viola kurátor beszél az alkotóról, valamint az adatvezérelt, mesterséges intelligencia által generált művészet értékeiről és kritikájáról.


Igazi kulturális Ünnep volt Pannonhalmán – Mácsaival, Röhriggel, Molnár Piroskával és egyetemisták különleges előadásával
 

Igazi kulturális Ünnep volt Pannonhalmán – Mácsaival, Röhriggel, Molnár Piroskával és egyetemisták különleges előadásával

Idén már húsz éves az Arcus Temporum fesztivál, melyet a Pannonhalmi Bencés Főapátság szerzetesi közössége szervez minden év augusztusának végén. A zenére, irodalomra, képzőművészetre, valamint a mindezeket összekötő és önmagában is programszervező egységként szereplő spiritualitásra, mint négy pillérre építkező rendezvény idén a Bazilika felszentelésének 800. évfordulója köré szerveződött, s az Ünnep címet kapta.