Az MTI nem adta ki azt a közleményt, amelyben a DK az MTI elleni pergyőzelemről írt
A pártállami cenzúra még azt is elhallgatja, hogy a DK pert nyert a cenzúra ellen – írta közleményében a Demokratikus Koalíció.
A pártállami cenzúra még azt is elhallgatja, hogy a DK pert nyert a cenzúra ellen – írta közleményében a Demokratikus Koalíció.
A pszichológus leszögezte: a többségtől való különbözősége alapján bárki megbélyegzése teljességgel elfogadhatatlan számára.
A magyar orvostársadalom bajára nem egy nagy fehér boríték a megoldás, hanem tisztes, a felelősségnek és a társadalmi értéknek megfelelő stabil bérezés – írta szombat esti közleményében a Magyar Orvosi Kamara. A szervezet arra reagált, hogy a kormány megerősítette, a koronavírus ellen harcoló egészségügyi dolgozók egyszeri bruttó 500.000 ezer forintos juttatást kapnak.
Gazdasági elemzőket lepipáló kommentár a kormánypárttól.
A magyar biztosjelöltet megdöbbentette az újabb elutasítás, amely szerinte hazugságokon alapul. A döntés régi időkre emlékezteti, szerinte a szabályok egyértelmű és szándékos megszegésével történt. Az is lehet, hogy bírósághoz fordul.
De az ellenzéki pártnak ez nem elég, hétfőn visszatérnek a tévéhez.
A főpolgármester közleménye szerint nincs közegészségügyi járványveszély, a maga részéről pedig a fővárosi patkányvitát lezártnak tekinti.
Elfogadja a vizsgálat eredményét és következményeit akkor is, amennyiben az az ő vétkességét állapítja meg.
Az állami hírügynökség szerint a közlés a szabályzatukba ütközne.
Három szakszervezet hirdetett demonstrációt a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez a magyar kultúra napján, de az erről szóló közlemény publikálását megtagadta az Országos Sajtószolgálat.
Aki nem tett eleget a felszólításnak, azzal szemben a rendőrség szabálysértési feljelentést tesz.
Pert indít az újság ellen, amelyik kamuinterjút közölt vele.
A hírportál közleményt adott ki az Index körüli érdekeltség tulajdonosváltása után, a lap azt írja, hogy biztosított a portál független működése.
A Közép-európai Egyetem szerint többször is igazolták, hogy szabályosan működnek, a kormány mégsem hajlandó aláírni az együttműködésről szóló megállapodást.
Nem éppen a legolvasottabb időszakot választották a helyreigazítás megjelentetésére.
A PDSZ szolidáris az érintett civilekkel, és elítéli a Stop Sorost, mert ezzel egy, az egész civil társadalmat megbélyegző folyamat indul el.
A kezdeményezést a FICSAK, a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete jegyzi.
Chester Bennington 41 évesen lett öngyilkos, évek óta küzdött alkohol-, és drogproblémákkal.