Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gazdasági elemzőket lepipáló kommentár a kormánypárttól.
Közzétette reggel a Központi Statisztikai Hivatal a harmadik negyedéves növekedésről szóló első adatsort, amelyből kiderült, hogy a magyar gazdaság július–szeptemberben, éves alapon 5 százalékkal növekedett.
Ez kiemelkedően jó adat, meglepte az elemzőket is, akik azt is hozzáteszik: a nyugat-európai lassú növekedés jövőre már utolérheti Magyarországot, és bár a recessziótól nagyon messze vagyunk, de lassulhat a bővülés. Hasonlót egyébként maga Orbán Viktor is elég sűrűn szokott emlegetni, sőt tavasszal Gulyás Gergely egyenesen krízist vizionált idén szeptemberre.
Na és akkor jött a Fidesz, amely nem sokkal az adatok közlése után megtalálta, hogyan is illene kommentálnia a remek fejleményt: Gyurcsány.
Innentől szó szerint idézzük a közleményt:
A Fidesz–KDNP kormányzása óta Magyarország gazdasági fordulatot hajtott végre, és uniós átlag fölött nő a magyar gazdaság. Nagyon erős figyelmeztető jel, hogy az ellenzéket ma is ugyanazok a Gyurcsányék vezetik, akik egyszer már tönkretették a magyar gazdaságot, és ha tehetnék, újra tönkretennék. A balliberálisok a gazdaságpolitikában sem képviselték soha a nemzeti érdekeket, és kezdettől támadják a nemzeti kormány gazdaságpolitikáját. A kormánypártok készek támogatni a parlament előtt lévő további gazdaságösztönző intézkedéseket, és továbbra is azt képviseljük, hogy a gazdasági eredményeket a gyermekes családokra, a fiatalokra, a nyugdíjasokra, a magyar falvak és városok fejlesztésére kell visszafordítani.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.