#kiberbiztonság

A Microsoft szerint megpróbálják majd meghackelni az EP-választást

Több, a demokráciával foglalkozó szervezetet ért hackertámadás a tavalyi év utolsó hónapjaiban, ezért a Microsoft 12 európai országban elérhetővé teszi AccountGuard nevű kiberbiztonsági szolgáltatását az európai parlamenti választások előtt – közölte a vállalat ügyfélbiztonsági és -bizalmi alelnöke, Tom Burt.




Tudja, mi a közös a klímaváltozásban és a magyar vállalatokban? Ha nem lépünk sürgősen, baj lesz

Ha nem lépünk időben, az komoly hatással lehet környezetünkre, a kormányzatokra és a vállalatokra. Ez igaz úgy a klímaváltozásra, mint az adatbiztonságra, mivel mindkét területen nap mint nap egyre égetőbb problémák merülnek fel – hívja fel a figyelmet a Micro Focus kiberbiztonsági cég. Szakértőik szerint a szervezeteknek ideje felülvizsgálniuk és modernizálniuk az információvédelmi rendszereiket, mielőtt súlyos katasztrófák történnek. Mindezt főleg annak fényében érdemes komolyan vanni, hogy Magyarországon működő vállalatok zöménél előfordult valamilyen biztonsági incidens az elmúlt hónapokban.








Fideszes politikusok és Csányi Sándor jelszava is kikerült a netre

A hackerek éveken át gyűjtötték, így mostanra összesen több mint 900 GB méretűre dagadt az az adatbázis, amely nemrég kikerült a netre, és ami több mint 1 milliárd felhasználónév-jelszó párost (is) tartalmaz. Ezek között találhatóak meg Deutsch Tamás, Csányi Sándor és Tállai András belépési adatai is.


Kibertámadás érte az Airbust

Az adatlopással járó támadás nem veszélyeztette a vállalat gazdasági tevékenységét – közölte a legnagyobb európai repülőgépgyártó konzorcium.









Kiábrándító dolgok derültek ki, amikor megkérdeztek 1400 informatikai vezetőt

A digitális átalakulás tovább növelte a vállalatok kiberfenyegetettségét, mégsem tesznek eleget a cégek a kockázatok ellen – mutat rá az EY tanácsadócég friss felmérése. A 60 országból összesen 1400 vezető, IT-menedzser és információbiztonsági szakértő bevonásával készült kutatásból kiderül, hogy egyre több szervezet ismeri fel az adatvédelmi veszélyek súlyosságát, mégsem költenek eleget informatikai biztonságuk fejlesztésére.