#kistelepülések





Kocsma, templom, ATM – íme, a leginkább elnéptelenedő magyar települések

Az összes kistelepülést nézve nőtt a falvak lakossága az elmúlt években. Ezzel együtt 13 olyan kisközség van, ahol öt év alatt 20 százalék fölött csökkent a lakosság. De a városok közt is akad, ahol 10 százalék fölött volt a lakosságfogyás. A kormány kocsma-, kisbolt-, templom-, és ATM-programokkal védené a településeket, illetve „önrendelkezési” jogot adna nekik az ingatlantranzakciók korlátozhatóságával.

HVG



Az én pénzemen akar inflációt csökkenteni az állam – kisboltosok beszéltek az árstopról a hvg.hu-nak

Van kisbolt, ahol százezres nagyságrendű havi veszteség keletkezik az árstopos termékek nyomán. Ezt ráadásul nem csak az általános drágulás miatt csökkenő forgalom, de a többszörösére emelkedő rezsiköltségek is tetézik. A kormány ugyan segítséget ígér a kisboltoknak, de csak egy eleve támogatott körnek kedveznek ott, ahol nincs alternatíva. Azoknak pedig, akik nem egész kicsi településeken működnek, úgy tűnik, elengedik a kezét. Riport.











„Minden fertőzött dolgozónak járna a 100 százalékos táppénz”

A teljes bérnek megfelelő táppénzt kellene kapnia mindenkinek, aki elkapja a koronavírust és emiatt nem mehet dolgozni – mondja Ignácz József vidékfejlesztési szakértő, az ormánsági aprófalu, Besence korábbi polgármestere. A kisfalvakban egészen máshogy kell szembenézni a járvány és a válság fenyegetéseivel, miközben a nagypolitika is igyekszik bedarálni szerinte a helyi önigazgatás utolsó morzsáit is.



“Lehet cigány, lehet paraszt, aki tenni akar, az tenni fog”

Pályázz sokat, dolgozz sokat, foglalkoztass annyi közmunkást, amennyit csak tudsz, tedd velük rendbe a falut, legyél megértő a linkekkel is, és ha kell, akár emelt hangon beszélgess el a renitensekkel. Körülbelül ez a receptje annak, hogy valakit roma polgármesterként a cserdi Bogdán Lászlóhoz mérjenek. Kevesen tudják, de Magyarországon 40 roma polgármester dolgozik: meglátogattunk két olyan falut, melyek vezetőit példaként állítják a többiek elé.