#kkv




És akkor kiderült, a magyar gazdaság is úgy néz ki, mintha kissé túl sokat ivott volna a Szajna vizéből

Megszorítások vetnek árnyékot a negyedéves jelentésekre. A Mol jól profitál, de a kormánynak odaszól Hernádi, aki milliárdos bukót számolhat az 50 forintos palackokon. Az aszály és a viszály miatt egyre könnyebben foghatja a kormány külső tényezőkre a gazdaság szamárköhögését. Jól fial az olimpia, de drágább a Sziget, és zsebbe kell majd nyúlni a kiszervezett kastélyokért is.  Az orosz jachtokba belerokkannak a lefoglalóik, a több mint tíz év után végre újrainduló szélerőmű-fejlesztések nyertesei körül pedig sokasodnak a kérdések. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.








Alkotmányellenes a szakértők szerint Lantos Csabáék ötlete a paksi Duna felforralására, már most is víz alatti sivatag itt a meder

A paksi erőmű hűtővíz csatornája meleg vizének csóvájában már két évtizede is kritikus volt a helyzet, a legújabb tervek még inkább víz alatti sivataggá változtatnák a Duna medrét. Szakmai szervezetek elemezték az Energiaügyi Minisztérium tervét, ami lehetővé tenné a folyó vizének határértéken felüli túlfűtését.



Fényesre állított kijelző, vonalkód-felismerő, ecetsav, szódabikarbóna és türelem – tuti tippek a sikeres palackvisszaváltáshoz

Sok gyerekbetegséggel – rossz automaták, félreutalt pénzek, hosszú sorok, köhögő applikáció – küzd még a hulladék újrahasznosítási arányának növelését célzó kötelező visszaváltási rendszer. Naponta palackok millióit akarják lenyomni az automaták torkán a magyarok, de sokaknak a visszajáró 50 forintok helyett csak bosszúság jut. Csokorba szedtük a tippeket: így lehet pró palackvisszaváltó!








Lantos Csaba jóváhagyhatná, hogy a paksi atomerőmű néha egy picit felforralja a Dunát

Jóváhagyhatná az energiaügyi miniszter, hogy esetenként határérték fölé emelkedjen a paksi atomerőmű alatti Duna-szakasz vízhőmérséklete. Az ezt lehetővé tevő, társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetben az ellátásbiztonságra hivatkoznak. A környezetvédelmi szakértő szerint egyes élőlényeknek már a mostani határérték is túl magas. A Greenpeace energiaügyi szakértője pedig jelezte: inkább az esti időszakban túl drágán mért importáram miatt aggódhat a tárca, ami egyébként szűk egy hetet hagyott az észrevételezésre.