A magyar kisvállalkozások három százaléka elbocsátást tervez a minimálbér emelése miatt
Átlagosan 11 százalékos költségnövekedést ró a kis- és középvállalkozásokra a magasabb minimálbér és a bérminimum.
Átlagosan 11 százalékos költségnövekedést ró a kis- és középvállalkozásokra a magasabb minimálbér és a bérminimum.
hvg.hu
Mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak segítenének az üzleti kihívásokhoz alkalmazkodni. A pályázatokat január második felében és február elején lehet beadni.
hvg.hu
A fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását ösztönző programban mintegy tízezren igényeltek fejenként 4,5 millió forintos tőketámogatást. 9600 pályázónak már odaítélték a forrásokat, közel 34 milliárd forintot ki is fizettek - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
MTI
Hamarosan a hitelintézeteknél is igénybe vehetik a kkv-k az új Széchenyi Újraindítási Önerő Kiegészítő Hitelt, melynek feltételeit a Kavosz tette közzé a napokban. Az már biztos, hogy a korábbi önerőt kiegészítő hiteltípushoz képest a kamat jóval kedvezőbb lesz az ügyfelek számára. Szintén jó hír, hogy a többi kedvezményes Széchenyi-hitel is elérhető lesz még legalább fél évig.
Bank360.hu
Sokan egyáltalán nem kapnak magyarázatot a tiltásra, így esélyük sincs javítani a helyzeten.
hvg.hu
Az elmúlt években egyre többen indulnak el a digitalizáció útján és választják önmaguk, valamint vállalkozásuk számára is a digitális életformát. Érthető is, hiszen sokkal kellemesebb egy általunk tetszőlegesen választott helyszínről dolgozni, mint egy lélekölő irodában ülni napestig. Így tett Varjú Tamás, a speciális teherbringák gyártásával foglalkozó Mastiff Cargo Bike cégvezetője, valamint Vígh Borbála, a Retreat Factory tulajdonosa és a Nomad Cruise igazgatója is, akikkel stílusosan úgy beszélgettünk a digitalizáció pozitívumairól és kihívásairól, hogy nem is tartózkodtunk közben egy helyen – Bori az országban sem.
Telekom
A Magyar Fejlesztési Bank által koordinált Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön november 30. után már nem lesz elérhető, a Széchenyi GO! hitelek viszont továbbra is maradnak a piacon, kedvező forrást biztosítva a koronavírus-járvány idején nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak. A Bank360.hu arról kérdezte a hitelintézeteket, hogy a kedvezményes vállalati hitelek milyen eredményeket hoztak az elmúlt időszakban.
Bank360.hu
A Telex története szerint hiába jár el valaki a szabályok szerint, Parragh László azt is látja, amit nem kéne.
hvg.hu
Hatszáz cég jelentkezett, elsősorban Kelet-Magyarországról.
hvg.hu
A hazai vállalkozások zöme előtt továbbra is nyitva áll a lehetőség a kamatmentes, illetve a legfeljebb fél százalékos ügyleti kamattal felvehető kölcsönök igénylésére – jelenleg a Széchenyi Kártya Program GO! hitelei és a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön is megtalálható a bankok kínálatában. Cikkünkben arról kérdeztük a bankokat, hogy melyik konstrukció mennyire népszerű a vállalatok körében. Ugyanakkor nem árt odafigyelni, hiszen amely cég államilag támogatott hitelt vett fel a moratórium bevezetése óta, az október 31. után már nem vehet részt a programban.
Bank360.hu
A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére bevezetett NHP Hajrá hitelkerete július elején kimerült, több kamattámogatott vállalati hitel azonban továbbra is elérhető, sőt a Széchenyi Kártya Program szeptembertől újabb elemmel is bővül. Utánajártunk, melyik kölcsön lehet az ideális választás egy kisvállalkozásnak.
Bank360.hu
Megengedi kis- és közepes vállalkozások alapítását a kubai kormányzat, amely eddig ragaszkodott az állami tulajdonhoz. Júliusban tömegtüntetések voltak a rossz élelmiszerellátás és a tűrhetetlen kórházi helyzet miatt. Erre reagált a kommunista vezetés.
Lengyel Miklós
Engedélyezték a kis- és közepes vállalatokat a karibi szigetországban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Egyesült Államokban még mindig elég sokan keresnek munkát, de ennek ellenére az amerikaiak tömegesen lépnek ki a munkahelyükről. Az ok: félelem a vírustól és a kiégéstől.
Lengyel Miklós
2020-ban 105 magyar cégnek lett új gazdája.
hvg.hu
Pontozással rendezik sorba a beadott pályázatokat, 200 milliárd forintra emelik a keretösszeget, és minden olyan pályázatot befogadnak, amelyet a benyújtási idő kezdetén lezárnak.
hvg.hu
A legtöbbeknek esélyük sem volt beadni a pályázatukat, olyan hamar zárt le az amúgy is igen lassú rendszer.
hvg.hu
Átalakította a vásárlási szokásokat az elmúlt időszak: a tömeggyártott termékek helyett egyre inkább előtérbe kerültek a hazai dizájnerek, mert közösségi összefogásnak is számított a hazai felé fordulni. Szakértők szerint az új szokások akár velünk is maradhatnak hosszú távon.
Dobos Emese
Az elmúlt tíz évben Magyarországon is egyre több és egyre kisebb cégek nyitnak az automatizált gyártás felé, a legkülönbözőbb iparágakban. De mire kell ügyelni robotválasztás előtt? Honnan tudom, hogy készen áll a cégem a robotokra? Milyen robotok vannak egyáltalán, és mit tudnak? És főleg, mi az a kobot?
KUKA
A Magyar Falu Programban kiírt 45 milliárdos boltfejlesztési pályázat sem ment meg minden falusi boltot egy COOP-vezető szerint. A csongrádi Dócon egy hét múlva húzzák le a rolót, Eperjesen pedig két hete bezárt az egyetlen bolt.
hvg.hu