MLSZ: Ismét szabadon látogathatók a magyar bajnokik
Csütörtöktől nyílnak meg a lelátók.
A helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.
Olaszország június 3-tól az EU-tagállamaiból és Nagy Britanniából érkezőknek, június 15-től pedig az összes többi beutazónak engedi a belépést az országba, miközben az óvintézkedések értelmében továbbra sem engedélyezett a kongresszusok rendezése, valamint a büféreggeli sem.
A tervezettnél gyorsabban lazíthatnak Budapesten.
Gulyás Gergely még egyeztetni akar a szakemberekkel és a polgármesterekkel.
Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma alapján elmondható, nem dübörög a koronavírus-járvány Magyarországon – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, azon tudósok egyike, akivel Orbán Viktor miniszterelnök is konzultálni szokott. A rektor az óvatos nyitás híve, ehhez azonban pontosan kell látni, milyen az átfertőzöttség. A részadatok jövő hét közepén publikusak lehetnek.
Jövő héttől újraindulhatnak a távolsági buszjáratok és a vonatok is.
Helyben fogyasztani még tilos, de telefonon már le lehet adni a rendelést.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy május elejétől több bolt lehet nyitva, egyes szállóhelyek és kávézók már vendégeket is fogadhatnak a jövő hónapban.
A maszkok kötelező viselését viszont lehet, hogy csak 2021-ben függesztik fel.
Sok helyen úgynevezett immunigazolványok kibocsátásával szeretnék meggyorsítani a visszatérést a normális élethez, de a Deutsche Wellének nyilatkozó szakértő szerint ez több problémát is felvet.
Hétfőtől több kisebb bolt, autókereskedő vagy könyvesbolt is kinyit az országban.
Orbán Viktor bejelentése alapján nem világos, milyen felhatalmazást kaptak most a polgármesterek húsvétra, mindenesetre a főpolgármester nagyon drasztikus intézkedéseket nem akar hozni – értesült a hvg.hu. Karácsony Gergely főpolgármester bekérette a rendőr-főkapitányt, hogy mutassa be a kijárási korlátozások betartatásával kapcsolatos intézkedési tervét. Azt ígérte, ha a rendőrség szerint szigorításra van szükség, akkor azonnal meglépi.
Nem engedték szabadjára a vírust, de a hosszú távú társadalmi és gazdasági hatásokra tekintettel nem akarnak elhamarkodott döntéseket hozni – ez jellemző a svéd kormány sokak által bírált járványügyi intézkedéseire. Készültség van, de még nyitva vannak az iskolák, sok kávézó és étterem is működik, maszkos embert alig látni.
A karanténból visszatérő német kancellár szerint legalább április 19-ig nem lehet lazítani a szabályokon, de ez a dátum sem biztos.
A Google által anonimizált formában nyilvánosságra hozott adatokból vizsgálható, mennyire működnek a járvány miatt hozott kijárási korlátozások.
A fertőzöttek száma 10 ezer fölött jár Ausztriában, de az új esetek csökkenő tendenciát mutanak. A valós fertőzöttség megbecsüléséhez véletlenszerűen tesztelnek kétezer embert a koronavírusra.
Egyelőre április 15-ig tart Franciaországban a kijárási tilalom, ám szakemberek szerint legalább április végéig fenn kéne azt tartani. A koronavírus-járvány miatt több ország is lépett a héten: Magyarországon szombattól jön a kijárási korlátozás, Romániában a hét közepén korlátozták jelentősen az idősek mozgását. Hollandiában is felül kellett vizsgálni a korábbi szabályokat, mert a jó idő miatt egyre többen mentek az utcára.