400 ezer hajózási alkalmazott rekedt a tengeren a határzárak miatt
Vannak, akik már több mint másfél éve nem tudták elhagyni a munkahelyüket.
Vannak, akik már több mint másfél éve nem tudták elhagyni a munkahelyüket.
Az országos tisztifőorvos az időseket is arra kérte, hogy kerüljék a zsúfolt helyeket, és vásároljanak korán.
Keddtől péntekig négy kerületben számos helyen kell forgalomkorlátozásra, lezárásra készülni.
Hétfőtől több helyen korlátozzák az emberek szabad mozgását.
A magyarok másképp kezelnék a koronavírus-járvány második hullámát, mint ahogy azt a kormány elképzeli, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy kevésbé lennének szigorúak. Megkérdeztük a hvg.hu olvasóit, íme a válaszaik.
Pedig állítólag külföldön kapták el a koronavírust. Kínában hivatalosan minden friss fertőzés külföldi eredetű.
Sem látogatni, sem elhagyni nem szabad őket. Csak kevés kivétel lesz.
Szeptembertől elsejétől 30-áig csak reggel nyolc és délután négy óra között lehet tartózkodni a megjelölt erdőrészeken.
Nem találtak fertőzöttet az intézményekben, de a növekvő esetszámok miatt indokolt a korlátozás.
Kétfokozatú intézkedési programot fogadott el a magyar szövetség.
Európa több országában sorra dőlnek meg a rekordok, közben Olaszország bővítette a kockázatos országok listáját, Spanyolországban egyre több helyen tiltják meg a dohányzást.
A sárga, illetve piros besorolású országokból hazatérőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha nem akarnak két hétig karanténban lenni, de szokás szerint van kiskapu a rendszeren.
A Nagyerdei Stadionban is tartanak ültetett rendezvényeket augusztusban. Az egyik este fellép Majka is, aki korábban kettős mércéről beszélt.
Boris Jonson szerint most nem szabad levenni a fékről a lábukat.
Spanyolország lekerül a karanténszabályok alól mentesülő országok listájáról a koronavírusos fertőzések utóbbi napokban tapasztalt megnövekedése miatt.
Délután emiatt korlátozások lesznek a Városliget környékén.
Külön szabályok vonatkoznak a magyar állampolgárokra és hozzátartozóikra, illetve a nem magyarokra.
Szerbia egyik városában sem vezetnek be kijárási tilalmat, de a vendéglátóhelyeken több korlátozás is életbe lép. Az új napi fertőzöttek száma ismét 300 fölött volt, 11 ember pedig meghalt a járványban. Az elmúlt napok tiltakozási hulláma nem ért még véget, több városban is az utcára vonulnak az emberek.
Az utazási korlátozások miatt nem lenne teljes a mezőny.
Arra még várni kell, hogy az éjszakai szórakozóhelyek is vendégeket fogadhassanak.