Koronavírus: mobil mintavevő egységeket hoznak létre Magyarországon
Már nem vizsgálják, ki merre járt.
Már nem vizsgálják, ki merre járt.
MTI
Miért zuhant be a nemesfém ára?
Lengyel Miklós
A Kínából indult fertőzés elleni új gyógyszer fejlesztésébe kezdett egy magyar konzorcium. Nem védőoltásról van szó, de a szer a vírus kiűzése után néhány héten át megelőző védelmet is nyújthat.
hvg.hu
A cégnél 850 fő dolgozik állományban, az üzemstopot első körben a hónap végéig vezetik be.
hvg.hu
Eddig arról volt szó, hogy napokon belül jöhet a védekezés új fázisa, de már ez el is kezdődött. Épp csak azt nem árulták el, hogy pontosan mi fog történni.
hvg.hu
Szinte napra pontosan egy évvel az eredetileg tervezett időpont után lesz a labdarúgó Európa-bajnokság.
hvg.hu
Hétfő este óta 722-vel nőtt fertőzöttek száma Németországban. Hollandiában szigorú intézkedéseket vezettek be a vírus terjedésének feltartóztatására, bezárnak az iskolák, a kávéháza és marihuánaboltok is.
MTI
A WIZZ számlájukra kapják meg az utasok a viteldíj 120 százalékát.
hvg.hu
Közös nyilatkozatott tettek a világ legnagyobb technológiai cégei a koronavírussal kapcsolatos félretájékoztatás megállítása érdekében.
hvg.hu
Nemcsak a járvány, a koronavírus-biznisz is terjed Magyarországon. Miközben a maszkok és kézfertőtlenítők mindenhol hiánycikknek számítanak, rengeteg dolgot árulnak koronavírus ellen az interneten. Sokan kínálnak fertőtlenítést, de vannak meghökkentő tételek is.
Balla Györgyi
Miközben az a kérdés, hogy megrendezhetik-e idén nyáron Tokióban az olimpiát, a japán bizottságot is elérte a koronavírus.
hvg.hu
A Szent János Kórházban rendezik be a következő járványkórházat, két részt is átalakítanak a koronavírusos esetek fogadására – tudta meg a Válasz Online, értesülésüket egyelőre nem erősítették meg.
hvg.hu
Távolságtartás? Ugyan!
hvg.hu
A szakemberek továbbra is azt tanácsolják, hogy aki teheti, maradjon otthon. Arra az esetre, ha ez mégsem lehetséges, itt egy ügyintézői kisokos.
hvg.hu
De a templomok nem zárnak be.
hvg.hu
A cégnél Győrben jelenleg közel 13 ezer ember dolgozik.
hvg.hu
A hondurasi férfi egy amerikai cégtől csalt ki közel százezer dollárt arcmaszkokért.
hvg.hu
Jordán Ferenc hálózatkutató biológus szerint fájdalmas időszak jön, de muszáj tanulnunk belőle, mert ha nem, ennél is durvább vírusok jönnek.
hvg.hu
Amíg az edzők és a FIFA elnöke a koronavírus elleni védekezés fontosságát hangsúlyozzák, addig az UEFA összeül és megtárgyalja a foci-Eb elhalasztását.
hvg.hu
Egyre több ország zárja le a határait. Budapesten szinte már meg is szűnt a turizmus, ami nagyon sok szolgáltatót súlyosan érint. A vidéki, belföldi utazásokban még bíznak a szakemberek, hogy a járvány végeztével a szektor mentsvára lehet.
Dobos Emese