Az első oltás után már jár a vakcinaigazolvány
Csütörtökre megszűntek a kártyán található QR-kód adatszinkronizációs problémái.
Csütörtökre megszűntek a kártyán található QR-kód adatszinkronizációs problémái.
Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, nem látnak tovább március 22-nél, ezért ígérni sem mer semmit arról, lesz-e nyitás húsvétig. A miniszter a hvg.hu kérdésére azt mondta, több mint 10 ezer koronavírusos beteg lehet majd kórházban.
A miniszter a kormányinfón árulta el, hogy túl van az első adagon.
A kormányfő nehezen, de most úgy döntött, mindenek felett áll a járvány megfékezése, hiába sínyli meg az eddigi legszigorúbb korlátozásokat az amúgy is ezer sebből vérző gazdaság.
A miniszterelnök képsorozatot is feltöltött arról, ahogy várja az oltóanyaggal megrakott repülőgépet.
A héten bezárt az ország, digitális oktatásra álltak át az iskolák, miközben a koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt sorra dőlnek a fertőzöttségi rekordok és minden eddiginél többen vannak lélegeztetőgépen. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a további kormányzati döntésekről tájékoztatott a Kormányinfón.
A főorvos szerint nem szerencsés most a nyitásról beszélni, hiszen legkorábban áprilisban jöhet el a harmadik hullám leszálló ága, amely akár szeptemberig is eltarthat.
A vírus mennyisége egyenesen arányos a betegség súlyosságával.
A hét végéig befejezhetik a járművek első üléseinek kordonozását.
A német kancellár szerint egyelőre nem tudni, hogy kialakulnak-e még új, veszélyesebb vírusmutációk.
A technológia helyett a hatalmát központosította Orbán Viktor, és most ráomlott a saját rendszere. Néhány napon belül két informatikai blamázs történt, ez pedig a járványkezelés összes hibáját a felszínre hozta – a társadalom megosztottságával együtt.
A koronavírus-járvány nemcsak a mindennapjainkat, hanem a törvényeinket is megváltoztatta: pontosan ma egy éve, hogy a magyarok is tudják, milyen különleges jogrend alatt élni. A teljhatalmat az Orbán-kormány azonban nemcsak életek mentésére, hanem megkeserítésére is használta, nehéz lenne legalábbis máshogy magyarázni a különleges helyzetben meghozott törvényeik egy részét. A hibák és kapkodás mellett azonban természetesen akadtak jól meghozott intézkedések is.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint ennyit jelent, hogy az egészségügyi dolgozókat már beoltották.
Semmi nem utal arra, hogy az oltás okozta volna a problémákat.
A 12 és 16 év közötti fiataloknak a Pfizer/BioNTech-vakcinát adták be.
A magyar Aldikban egyelőre nem lesz elérhető a teszt.
Tóth József közölte: vállalja a felelősséget, ha valakit megbüntetnek azért, mert kinyitott: kifizeti a büntetést.
A következő időszakban nagyobb veszélyben leszünk a vírustól, mint valaha voltunk Magyarországon – mondta az Indexnek Ferenci Tamás biostatisztikus, aki azt kéri mindenkitől: tartsa a lelket az ismerőseiben, és igyekezzen a minimálisra szorítani a kontaktusainak számát.
Az ANY Biztonsági Nyomda 2023. március elsejéig írta alá a szerződést.
Két olyan harmincas fiatal is elhunyt az utóbbi 24 órában, akiknek nem volt alapbetegsége.