Donald Trump segítséget ajánlott Boris Johnson orvosainak
Az amerikai elnök szerint óriási előrehaladást értek el a vírus elleni terápiában. Közben a halálos áldozatok száma 10 ezer fölé emelkedett az országban.
Az amerikai elnök szerint óriási előrehaladást értek el a vírus elleni terápiában. Közben a halálos áldozatok száma 10 ezer fölé emelkedett az országban.
Az igazoltan koronavírus-fertőzött brit miniszterelnököt vasárnap este vitték kórházba.
A regisztrált betegek száma az előző napi majd 4 ezerrel nőtt, viszont az intenzív osztályokra már jóval kevesebb beteget szállítottak be.
A budavári önkormányzat több pontos csomagot mutatott be.
Az országban már több mint 350 ezren fertőződtek meg a koronavírussal.
Az Egészségügyi Világszervezet kapja a pénzt.
A COVID-19 betegség Angliában szedi a legtöbb áldozatot.
Korábban több amerikai technológiai cég is jelezte, közös (számítógépes) erővel igyekeznek legyőzni a koronavírust. Az Nvidia most csatlakozott a kezdeményezéshez.
A statisztikai adatok szerint egy fertőzött már csak 0,7 embernek adja tovább a vírust, viszont ez nem jelenti azt, hogy feloldanák a korlátozásokat az országban.
A pénzből kezességet vállalnak a kis- és középvállalkozások hiteleire.
Eddig összesen 400 ezer maszkot ajándékozott oda a kormány más országoknak.
Több repülőt szorított le az égről a járvány, mint a svéd aktivista - ezt nehéz lenne cáfolni. Egy tudományos igénnyel megfogalmazott összehasonlító elemzéssel készült a Duma Aktuál, Litkai Gergely megosztja teóriáját arról is, hogy hova és miért sújt leginkább a vírus.
A budapesti főpolgármester szerint a parkolás ingyenessé tétele ellentétes a kormány azon szándékával, hogy az emberek maradjanak otthon.
Nagy oktatási és szociális kísérlet a közoktatás digitális térbe helyezése, amire a legtöbb helyen izgalmas kihívásként tekintenek, de az új helyzet magában hordozza a kockázatát annak is, hogy a leszakadó rétegek hátrányai várhatóan még inkább nőnek. Ebben az országos méretű kísérletben kiderül ugyanis, hogy nem a digitális oktatás jelent gondot, hanem a társadalmi problémák.
Bajmóc korábbi polgármestere és egy idős nő halt meg a betegség miatt.
A halálos áldozatok száma már 649-nél tart.
A válogatott tagjaitól a hétvégén újra mintát vesznek – közölte a szövetségi kapitány.
A Google Térkép kapott két új menüpontot, amivel az applikáció listázza a házhoz szállítást vállaló, valamint az elvitelre ételt készítő vendéglátóhelyeket.
Az elhunytaké azonban jelentősen emelkedett a legutóbbi híradáshoz képest.