Karanténba zárják az Olaszországból hazaérkező magyar diákokat
Tizenegy magyar középiskolás és kísérőik vasárnap este érkeznek haza Észak-Olaszországból, rögtön a Szent László Kórházba szállítják őket.
Tizenegy magyar középiskolás és kísérőik vasárnap este érkeznek haza Észak-Olaszországból, rögtön a Szent László Kórházba szállítják őket.
Terjed a kínai Vuhanból indult koronavírus Európában is, főként Olaszországban. Egyre durvább a hatóságok reakciója, a konzuli szolgálat azt javasolja, a turisták alaposan fontolják meg utazásaikat.
Két hétig voltak karanténban Berlinben a kínai Vuhanból hazatért német állampolgárok, egyikük sem fertőződött meg.
Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető vasárnap azzal vádolta meg a külföldi médiát, hogy el akarta tántorítani a szavazókat a február 21-i parlamenti választáson való részvételtől a koronavírus-veszély eltúlzásával.
Újabb kilencvenhét ember esett áldozatul a koronavírus-járványnak Kínában, és 648 új fertőzöttet regisztráltak - számolt be a pekingi Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.
Szobafogságon a középosztály, állnak a gyárak. Ha a járvány marad, Kína és a világ nagyon megsínyli.
Új koronavírus-fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél.
Gumiban van a gyár, Korea egyre súlyosabban fertőzött.
Bár az új típusú koronavírus-járvány elkerülhetetlenül erős hatást gyakorol a kínai gazdaságra és társadalomra, az rövid távú és kezelhető – fogalmazott Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a CCTV kínai hírcsatorna tudósítása szerint.
Egy év alatt 25 százalékos a visszaesés, több mint ötéves mélypontra ért a termelés.
Idő előtt lesz vége az eseménynek.
Az észak-olaszországi Lombardia tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma - közölte vasárnap a tartomány kormányzója, Attilio Fontana.
Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait; az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertetve sajtótájékoztatón szombat éjszaka.
Januárban még közel 13 ezer, most alig több mint 1600 repülő indul Kínába vagy érkezik oda.
A másik aggasztó veszély, hogy a járvány kiterjedhet olyan országokra is, ahol fejletlen az orvosi ellátás.
A felépült betegek száma ezzel együtt már 20 ezer fölé emelkedett.