#közétkeztetés







A közétkeztetésre is lecsapott a Nébih

A rovarlepte savanyítóüzem és a betonkeverős gyroshússal operáló telephely után 1700 közétkeztető főzőkonyhát vizsgált be a Nébih. A hivatal szerint naponta másfél-kétmillió gyerek, idős ember étkezik ilyen konyhán, de egyre több panasz érkezik a felszolgált ételre. Sok helyen volt probléma a konyha tisztaságával.



Rosszul lesz, ha meglátja, mivel akarták etetni az óvodásokat

Koszos padló és mennyezet, legyek, 13 tonna jelöletlen és lejárt termék, rozsda, rendetlenség, szabálytalan húsdarabolás – egyebek közt ezt tárta föl a hatóság legutóbbi ellenőrzésén két hazai húsüzemben. Az eljárások zajlanak, a két vállalkozás több millió forintos bírságra számíthat.



Lenni kell bölcsődének 2017-től, ha legalább öt gyermek szülei kérik

Jövőre indul országszerte az új bölcsődei ellátási rendszer, a szükséges fejlesztésekhez csaknem százmilliárd forintos támogatást nyújt a kormány – ígérte az államtitkár, aki szerint minden olyan településen lenni kell valamilyen formában bölcsődének, ahol a létszám alapján a törvény ezt előírja.




"Megyek az oviba húst enni. Gyere te is, anyu”

A főleg sótlanság miatt sokat támadott menzareformnak van egy súlyos szociális következménye, amivel senki nem számolt. Azok a szegénységben élő gyerekek, akik rendszeres és tartalmas étkezéshez egyedül a menzán jutnak hozzá, sok társukhoz hasonlóan elutasítják "reformételeket", és inkább nem esznek. A lelkiismeretes konyhásoknak ez nagy dilemma: az előírás betartását nézzék, vagy azt, hogy legalább az iskolában jól lakjanak a szegény gyerekek.


Ha leüvöltik a gyerek fejét, ezt is meg fogja enni

A néhány hete életbe lépett menzareform, és a vele járó, egyes vélemények szerint sótlan, íztelen, sőt ehetetlen ételek foglalkoztatják a diákokat, szülőket és tanárokat egyaránt. Miután olvasóink is megosztották tapasztalataikat, mi is nekiálltuk menzát tesztelni, és egy héten keresztül egy budapesti általános iskola ebédlőjében fogyasztottuk az egészségesnek kikiáltott reformkaját. A sótlan húsok mellé meglepően ízes levesek társultak, a tányéron hagyott kevés maradékot viszont csak a tanárok poroszos szigorának tudtuk be.


Indul a Menza Monitor: az ön gyerekének bejön a reformmenza?

Elrajtolt az iskolaév, vele együtt az átállás az egészséges közétkeztetésre. Kíváncsiak vagyunk, önöknek mi a tapasztalatuk az új menzai fogásokkal. Vajon kieszi otthon a hűtőt az éhesen hazatérő gyerek? Megy már a morgás szülői értekezleten, hogy minek kajapénzt fizetni, ha a moslékban landol a naponta kötelező fél liter tej többsége? Kitört már a lázadás a konyhás nénik közt, amiért nem tehetnek sót a főzővízbe? Írják meg nekünk, az önök óvodájában vagy iskolájában hogyan konvertálják át a való életbe a jogszabályban kidekázott mintamenzát!


“Ne hidd, hogy kicsit is látom a jövőt”

A romkocsmák után újabb népélelmezési forradalom van kibontakozóban Budapesten. A Szimplakert kiugrott alapítója, Bertényi Gábor egy élelmiszergyártó kisüzemmel tért vissza a vendéglátásba. A lényeg persze nem nagyon változott: a Házikó is üzleti alapokon működik, a konyhában egy táplálkozásantropológus, egy Írországból hazatért pék-zenész, egy New Yorkban edződött formatervező és pár társadalomtudós süt, főz, hűt és szállít egy fenntartható vidékfejlesztési koncepció alapján.



Nem tudnak megszabadulni a lépfenés cégtől a Tisza-tónál

Hiába találták vétkesnek a hatóságok a tiszafüredi közétkeztetést ellátó Füredi Hableány Bt.-t is a júniusi lépfenefertőzés ügyében, továbbra is ez a cég látja el a közétkeztetés egy részét a településen, mert az önkormányzat nem tudja felmondani a szerződését – írta a Népszabadság.


Egy kis hazai: szabad-e anyu főztjét enni a menzán?

Ombudsmani állásfoglalás ide, vagy oda, még mindig nem tiszta, hogy szabad-e bevinni otthonról hozott ételt az iskolai menzákra azoknak, akik táplálékallergiások, de az intézmény mégsem tudja megoldani az étkezésüket. Vagy ami még nagyobb kérdőjel: azoknak a diákoknak, akiket a szüleik egyszerűen csak nem hajlandóak a sokszor botrányos minőségű, és nem is túl egészséges menzakosztra havi tízezer forintért befizetni. A menza kínálata januárig biztosan nem lesz egészségesebb, a rendelet életbe lépéséig pedig maradnak az egyezkedések, felháborodások és a külön alkuk.