Az európai viszonylatban is egyedülálló leletet az ELTE, a Jász Múzeum és az Eötvös Loránd Kutatóhálózat régészei találták meg. A sírban a kor csúcstechnológiájának megfelelő eszközök voltak háborítatlanul.
Miért hagyjuk, hogy a gyermekünk megtapasztalja tettei és döntései természetes következményeit? Miért inkább a szándékot és az erőfeszítéseket ismerjük el az automatikus dicséret helyett? Bármilyen intézménybe jár is a gyermekünk, a Montessori-szemléletmóddal kölcsönös odafigyelésen, elfogadáson és tiszteleten alapuló környezetet alakíthatunk ki otthonunkban. Az elismert Montessori-pedagógusok olyan szokások megalapozásában segítenek, amelyeket minden korosztálynál, a családi élet legkülönbözőbb területein alkalmazhatunk. A Montessori-szemlélet a mindennapokban című könyvet melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Eddigi legjobb budapesti koncertjét adta a Pink Floyd-alapító Roger Waters. Szpojler: Ukrajnáról nem esett szó, vagy csak áttételesen. Orbán Viktor viszont szóba került, de csak lájtosan.
Korábban semleges akart maradni Lengyel Tamás színművész, hogy a jobb- és baloldali közönség egyaránt szórakozzon a sztorijain. A HVG Portréban elmondta, mostanra úgy látja, olyan alapvető inkorrektségek, igazságtalanságok és csúsztatások történnek, hogy többet árt magának és az országnak, ha hallgat. Interjú.
Minden korábbinál erősebb túlterheléses támadássorozat indult a Klubrádió élő adását továbbító stream ellen, az eddigi információk alapján elsősorban külföldről.
Megtörtént eset ihlette Jessamine Chant, valós helyszínen indul a történet, amely aztán a fantázia világában játszódik, ahol a nőknek robotgyerekeken kell megtanulni, miképp tegyenek eleget a lehetetlen elvárásnak, hogy jó anyák legyenek.
A Keleti pályaudvar környékén hajléktalanként él Mészáros Lőrinc, miután önszántából megvált vagyonától, és felfedezte magának a buddhizmust. DrMáriás legalábbis így képzeli az oligarcha üzletember jövőjét.
Az év művészeti szenzációjának ígérkezik az a Madridtól Párizson át New Yorkig tartó kiállítássorozat, amelynek apropója a művész halálának 50. évfordulója. Továbbra is közönségkedvenc, de vannak, akik megkérdőjelezik, hogy ő a XX. század legnagyobb festője. A feministák más szempontból bírálják, többen kitetetnék műveit a múzeumokból.
Az esetlen kis drámaszakkörösből karizmatikus varázslóvá váló Tom Felton gyerekkora minden volt, csak hétköznapi nem. Korán hírnevet szerzett, és mindössze tizenkét évesen hirtelen a rivaldafényben találta magát, amikor megkapta a Harry Potter-filmek Draco Malfoyának ikonikus szerepét. Tom a védjegyévé vált humorral most először őszintén vall arról, milyen volt a mozivásznon, a varázslóvilág tagjaként felnőni. Mindent elmesél a nagy áttörésről, a forgatásról, tartós barátságokról, de olvashatunk a hírnév előnyeiről és hátrányairól, és arról is, hogyan boldogult felnőttként a forgatás befejezése után. A Túl a varázslaton című kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki. Ez sorozatunk befejező része.
Tizennyolc évesen már önkormányzati képviselő volt Óbudán, majd Fidesz frakcióvezető, és a pártszékházban megalakította a Banán Klubot. Az 1993-as pártszakadáskor távozott a Fideszből. 2002-ben a Millenáris kulturális igazgatója lett, ahonnan egy SZDSZ-es összeszólalkozás miatt kirúgták. 2006-tól a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt, majd 2010-ben családjával Montpellier-be költözött. HVG-portré.