„A nagy diadal után beleragadt a vezérszerepbe" – repedezik Petőfi mítosza

„Amióta Petőfi meghalt... minden politikai rendszer és minden politikai mozgalom használja a nevét, s az ő nevével igazolja törekvéseit: Petőfi a magyar politizálás karizmatikus védőszentje, őrzőangyala.” Ezt az egyébként aktuálpolitikai üzenetként is értelmezhető mondatot a rendszerváltás előévében vetette papírra Margócsy István irodalomtörténész egy általa szerkesztett antológia előszavában. A Jöjjön el a te országod... című, 1988-as szöveggyűjtemény a másfél évszázada zajló mítoszépítés olyan példatára, amely azóta is rendületlenül gyarapszik. A költő születésének idei, kétszázadik évfordulójára választott jelszavak – „Szabadság, szerelem”, no meg „Petőfi világa, a mi otthonunk” – kimondva és kimondatlanul is azt sulykolják, hogy „itt van már a Kánaán”.

A rendszereken átívelő, folyamatosnak tekinthető politikai hasznosítással párhuzamosan az utóbbi évtizedekben irodalomtörténeti és történészi berkekben „felfrissítették” a Petőfi-szakirodalmat, ami óhatatlanul azzal is járt, hogy számos, a költő nevéhez tapadt eposzi jelző – „nemzetmegváltó mártír”, „tévedhetetlen magyar géniusz”,  „lobogónk” – komoly árnyalatokat kapott vagy meg is kérdőjeleződött. Az egyes kérdésekben egymással is vitatkozó újkori kutatók közös törekvése viszont érzékelhetően az, hogy végre földi teremtményként láttassák azt a Petőfit, akinek költői súlya és irodalomtörténeti hatása kétségbevonhatatlan. Az alábbi vázlatos szemlében ezért nem igazán esik szó az „elképesztő munkabírású és munkafegyelmű” költő remekléseiről.

Arató László: „Második osztályban ma is cenzúrázzák Petőfit"

Petőfi, a popsztár sorozatunk második részében Arató Lászlót, a Magyartanárok Egyesülete elnökét kérdeztük arról, mi az oka annak, hogy Petőfi Sándor lett a magyar költők mintapéldánya. Népszerűségének okait szerinte nem is elsősorban a költészeti okokra lehet visszavezetni, noha zseniális költőről van szó.