Hogyan gyógyítsuk lelki sebeinket? – 6. rész: Építsd fel az új valóságodat!
8 perc
2023.06.03. 17:00
A kincugi a törött kerámia javításának ősi japán művészete, amelyben a mester arannyal vagy ezüsttel forrasztja össze a törésvonalak mentén a cserepeket. Így válik a rekonstruált műtárgy már nemcsak a törékenység, hanem az erő és a szépség szimbólumává is. Az önsegítő és kríziskezelési kalauz legfőbb üzenete, hogy a megpróbáltatásokban rejlő lehetőségek által mi magunk is erősebbé és szebbé válhatunk. Tomás Navarro pszichológus a kincugimesterek filozófiáját használva arra tanít, miként küzdhetjük le a nehézségeket és gyógyíthatjuk be lelki sebeinket. A Kincugi című könyvet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki. Ez sorozatunk befejező része.
Szokei végighúzta ujját a tál minden egyes repedésén, ahol immár színarany erek mutatták, hogy milyen értékes az újraalkotott mű.
A testem telis-tele van hegekkel. Fogalmam sincs, hány öltés lehet rajtam, egy nap felhagytam a számolgatásukkal. Azt sem tudom már, hogy hol és hogyan szereztem őket, de egyiket sem szégyellem. Mindegyik egy baleset vagy figyelmetlenség nyomát őrzi. Mindegyik tanított nekem valamit. Mindegyikből tanultam. Némelyik már több mint harmincéves, míg a frissebbek csak pár éve keletkeztek.
Van például egy seb a fejem búbján. A közelmúltig diszkréten rejtőzött, de most, hogy bizony kopaszodni kezdtem, mindenki számára feltárulkozott. A története egy nyári gyerektáborhoz kötődik, ahol esténként két csapatra oszlottunk, és azt játszottuk, hogy meg kell szereznünk az ellenfél zászlóját. A hegyi erdőkben settenkedtünk, óvatosan kerülve az ellenfél zseblámpáinak fénykörét. Csak arra emlékszem az egészből, hogy megláttam valakit az ellenséges csapatból, és a szó szoros értelmében a semmibe vetettem magam. Elterültem a földön, és elvesztettem az eszméletemet; nem is tudom, meddig heverhettem így. De annyi biztos, hogy a sérülésemből egy életre megtanultam, hogy nem szabad teljes erőből ekkorát ugrani, főleg, ha nem tudom, hol landolok. A tanulság nem azonnal született meg, hosszú ideig váratott magára. De épp elég időm volt meditálni rajta minden egyes nap, amíg a kezelésem tartott, és egy életre megtanultam a leckét.
Van egy másik, jó nagy sebhelyem is a hátamon. Alig néhány éve szereztem, amikor elestem a biciklivel. Emlékszem, ahogy a feleségem ápolgatta, miközben a kislányunk a bölcsőben aludt. A felépülésem minden napján végiggondoltam, mi történt. Az egész amiatt volt, hogy a dioptriás napszemüvegem nélkül indultam el egy mountain bike túrára, márpedig anélkül nem látok. Ennyi. Akkor már több hete összetört, és mindenhová anélkül jártam. Aztán egyik nap annyira elbíztam magam, hogy a biciklire is szemüveg nélkül pattantam fel, és megtörtént az, aminek meg kellett történnie: elestem.