#kultúra


„A sajtószabadság ügyében az ember nem szórakozik” – a HVG 2012-es portréinterjúja György Péterrel

Meghatározó szerepet játszott az életében az avantgárd, ő pedig meghatározó szerepet játszott a médiakutatásban és a múzeumkritikában. A HVG 2012-ben készített portréinterjút a ma, 71 évesen elhunyt íróval, esztétával, médiakutatóval. Rá emlékezve közöljük újra a cikket, változtatás nélkül.








Lovas Rozi: Borzasztó kampányidőszak elején vagyunk. Mi történik velünk?

„Nem vesszük át a közéletet, a szakmánkat, az egész országot uraló félelemkeltést” – mondja a 39 éves színésznő társulatáról, a Loupe-ról. Lovas Rozi önmagát alapvetően szemérmes, zárkózott embernek tartja, és azt mondja, „működik benne egy receptor, ami monitorozza a kamut”. Miért vállalkozott a kiállásra a társulat által szervezett tömegtünetésen? Mi lesz a folytatás? Hogyan működik köztük a dinamika színházi rendező férjével, aki ugyancsak a Loupe tagja? HVG-Portré.





Kameránk előtt nyitottak fel egy Budapesten talált 1700 éves római kori szarkofágot, kincsek kerültek elő belőle - videó

Szenzációs leletet tártak fel Budapesten az Aquincumi Múzeum régészei. A harmadik kerületben egy építkezés előtt álló területen először római kori vízvezetékekre bukkantak, majd az ásatásokat folytatva a területen egy római kóri település romjai kerültek elő a földből. Mint kiderült a települést valamikor a harmadik század környékén a lakói elhagyták, és a negyedik században, az egykor lakott terület temetkezési helyszínné vált. A feltárás során több kisebb sír mellett előkerült egy sírkertszerű építmény is, aminek a közepén egy körülbelül 1700 éves, mindeddig érintetlen szarkofág állt.







Lassan másznak vissza a magyar színházak a Covid-gödörből – beszédes ábrák a legsikeresebb előadásokról

A színházak nézőszáma már-már eléri a Covid előtti évek szintjét, de ma már inkább a „sok kicsi sokra megy” elv érvényesülésnek köszönhető a felzárkózás. Hány előadásból válogathat a magyar közönség, és melyek voltak a legnépszerűbbek 2024-ben? Melyek a legnagyobb költségvetésű játszóhelyek? Több vagy kevesebb színház van, mint tíz éve? Grafikonokon a színházi szakma.