#kultúrpolitika

Fekete György:
 

Fekete György: "A mocskot nem bírom"

Fekete György este 10-kor fekszik, hajnal 2-kor kel, és jövőre leköszönön a művészeti akadémia éléről. A HVG-nek elmondta: azt a művészetet is támogatná, amit nem szeret, de a mocskot nem bírja, nem tűri például, hogy a Parlamentet húgylébe helyezzék a Műcsarnokban. 100 év múlva majd őket is hitelesítik az eredményeik - mondta a művészeti akadémiáról.

Hamvay Péter, Dobszay János Hamvay Péter, Dobszay János

Kádár és Fellini vitte el előle az Oscart - interjú Makk Károllyal
 

Kádár és Fellini vitte el előle az Oscart - interjú Makk Károllyal

Cannes-ban visszajáró vendégnek számított, többször is az Oscar-díj közelébe került. Ha kellett a kultúrpápával, Aczél Györggyel is leállt vitázni, míg Kádár János az egyik alkotását a legártalmasabb magyar filmnek titulálta. Makk Károly decemberben ünnepelte 90. születésnapját, megkérdeztük szerteágazó pályafutása néhány fontosabb pillanatáról.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám

 

"Ki ez a KISZ-titkár, aki a halott oroszlánt rugdossa?"

A 70-80-as években nagyjából a művelődési házak, klubok népművelőin múlott, hogy felléphetett-e egy tiltott zenekar, megnyílhatott-e egy-egy alternatív kiállítás, és soha nem lehetett tudni, mikor csap le ezekre a hatalom. A Napfény íze sorozatunk következő részében az underground meghatározó alakjával, a legendás Trabant zenekar alapítójával, Vető János költő, fotós, képzőművésszel beszélgettünk. Többek között arról, hogy mi az a TV Híradó-szőnyeg, mit dolgoztak a "semmirekellő művészek", és mit gondolt Orbánról, akit Nagy Imréék újratemetésén látott.

Balla István-Németh Róbert Balla István-Németh Róbert

Az kap kiemelt támogatást, aki nemzeti színű szalagos giccsben gondolkodik
 

Az kap kiemelt támogatást, aki nemzeti színű szalagos giccsben gondolkodik

Kemény évek várnak Magyarországra, még sincs minden veszve – Pándi Balázs a kontinenseken átívelő globális zeneipar rendhagyó, ám keresett hangszereseként, szervezőjeként ugyan képes meglátni a vadromantikát a hazai kulturális-és politikai csatatéren, ám vallja, egy szervilizmusra épülő rendszer ellen nem lehet pusztán nyugatfetisizmussal fellépni. Hogyan lopta el Európa az amerikai álmot? És miért nem bírja a magyar gerinc a hó végét? Interjú.

cz.t. cz.t.

Csendben lángol a magyar színház
 

Csendben lángol a magyar színház

A színház mindig prioritást élvezett a kultúrpolitikában, ma pedig a teátrumok többsége már nemcsak a pénztárcájánál, de ideológiájában is összenőtt az állammal. A póráz elleni lázadás kockázatos, mégis gyorsan terjedő formája a privatizáció, melynek során az igazgatók, háttértulajdonosok és teljes társulatok igyekeznek bebizonyítani, a magyar színház nem az adófizetők finanszírozta kényszerű sznobéria, hanem valós piaci tényező. Budapesti teátrumvezetőket kérdeztünk visszautasíthatatlan ajánlatokról, több száz fős nappalikról és milliomos nézőkről.

cz.t. cz.t.

 

"Átvészelni, túlélni, eltűrni, még ha fáj is"

Kikukázott művészeket emel fel az állam, melynek elitje a Kádár-rendszert majmolva igyekszik rehabilitálni a Horthy-korszak trikolor-kultúrpolitikáját – Gerhes Gábor rezsimek, országok és eszmék közti határvonalakon egyensúlyozva érzi jól magát. A rendszerkritikus és gyakran provokatív alkotásairól elhíresült művész nem hisz a forradalomban, pedig tudja, mitől beteg a magyar társadalom. Kiből lesz a legjobb bűnbak? Mi tizedeli az ország tehetségeit? Interjú.

cz.t. cz.t.

Seres: Mi tartjuk el őket
 

Seres: Mi tartjuk el őket

A gigantikus pénzköltés egy jó részének kifejezetten célja az, hogy nemzeti átnevelőtábort csináljon abból, amit azelőtt Magyar Köztársaságként ismertünk. Abszolúte nem mindegy tehát, hogy a saját megkeresett pénzünk felhasználása tárgyában kilépünk-e az alattvalói létből.

Seres László Seres László

Miniszteri parancsra kezdődhet a nagy műtárgyköltöztetés
 

Miniszteri parancsra kezdődhet a nagy műtárgyköltöztetés

Véget vet a Fidesz a muzeológusok akadékoskodásának, egy friss törvényjavaslat alapján a jövőben miniszteri utasításra lehet majd leakasztani a falról egy műtárgyat, és átvinni oda, ahol a kormány szerint jobb helyen van. A közvetlen előzmény, hogy az Esterházy-kastélyért felelős kormánybiztos bepanaszolta a szerinte ellenálló múzeumokat, de a módosításnak különös jelentősége lehet, ha megépül az új múzeumi negyed, és megkezdődik minden idők legnagyobb műtárgyköltöztetése.

Kovács Áron Kovács Áron

A provokációnak vége, ne csoportosuljunk
 

A provokációnak vége, ne csoportosuljunk

Drága szélsőjobber polgártársaink, akik az "aberráltak" kiirtására szólítotok fel a közösségi oldalakon, ti nem annyira a provokációt gyűlölitek Alföldiben, hanem a független elme tehetségét. A jó hír az, hogy eljött a ti időtök.

nyüzs nyüzs



Aczél György beájulna
 

Aczél György beájulna

Fekete György kettős kötődésű ember, értve ezalatt azt, hogy személyében két korszak, egy pártállami és egy még mindig demokratikus rendszer totalitárius vonásai egyesülnek. Hoffmannhoz és Kerényihez hasonlóan ő is az MSZMP-Fidesz kontinuitás megtestesítője.

Seres László Seres László



 

"Azt éreztem, hogy szét akartok minket verni"

Mit keres a politika a színházban? És mit talál? Döngölés vagy asszonysimogatás? Kinek van nagyobb sérelme? Ki mondta? Ki nem mondott olyat soha? Mi szól a bosszúról? A kultúrpolitikai vitát szombaton megtekintheti a hvg videó műsorán.

hvg.hu hvg.hu

Halász Judit:
 

Halász Judit: "Nagyon sok mindenben és mindenkiben csalódtam"

Halász Judit közel ötven éve tagja a Vígszínháznak, és negyven éve énekel, mégis kortalan. Síel, teniszezik, fogadja a négy-öt éves kérőket, és vállalja, hogy koncertezés közben esetleg "bolondnak" nézik, mert még mindig "ugrabugrál". Milyen gyerekkor van a háta mögött, mit kezd az ország kultúrpolitikai változásaival, és mitől nemzeti a Nemzeti? Interjú.

Tossenberger Adél Tossenberger Adél

Februárban lehet Fekete Györgyéké a Műcsarnok és a Vigadó
 

Februárban lehet Fekete Györgyéké a Műcsarnok és a Vigadó

Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a Műcsarnok és a Pesti Vigadó épülete ingyenesen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tulajdonába kerülhet az államtól. Az átruházási szerződéséket a kormányfő személyesen jegyzi.

MTI MTI


A nacionalista magyar kultúrpolitikát bírálják Berlinben
 

A nacionalista magyar kultúrpolitikát bírálják Berlinben

Nyílt levélben bírálja a magyar kultúrpolitikát a berlini Művészeti Tanács (Rat für die Künste), a német főváros számos neves kulturális intézményét összefogó szervezet szerint a kultúrpolitika Magyarországon nacionalista fordulatot vett és a pártpolitikai érdekek szolgálatába szegődött.

MTI MTI