„Közéleti, szakmai tevékenységemben inkább a női princípium az erősebb bennem, a világra hozás, a gondoskodás, a nevelés érdekel” – mondja a Zalaegerszegen, ötödíziglen református lelkészcsaládban született Fekete György Kossuth-díjas belsőépítész. Kohó- és gépipari szakközépiskolában tanult, „83 évesen már tudom, hogy nincs felesleges, csak hiányzó tudás” – mondja.

1956-ban nemzetőrparancsnok volt az Iparművészeti Főiskolán, de nem érte retorzió. A diploma után az Általános Épülettervező Vállalathoz került, vezető tervező lett. 1964-től szabadfoglalkozású iparművész. 56 magyar pavilon viselte keze nyomát különböző nemzetközi kiállításokon, de a szolnoki pártház és számos múzeum enteriőrjét is ő alkotta. 1966-ban Munkácsy Mihály-díjat kapott. „Hülye lett volna a népi demokrácia ötödrangú művészekkel dolgoztatni. Én pedig megtanultam a szocializmusban a szocializmuson kívül élni.”

1988-ban belépett az MDF-be, 1990–1994 között az Antall-kormány helyettes kulturális államtitkára lett, s ő örökölte az elhunyt miniszterelnök parlamenti mandátumát is. 1994-ben egyéni mandátumot szerzett, majd az MDF-ből átlépett a KDNP-be, aminek 1997–2001 között alelnöke volt. A közéletbe akkor tért vissza, amikor Makovecz Imre 2011-es halála után ő lett az MMA elnöke.

Első felesége az 1993-ban elhunyt Bihari Ibolya könyvszerkesztő volt, egy évvel később újranősült, Sunyovszky Szilvia színésznőt vette felségül, aki 2002-ben Orbán Viktor szóvivője lett. Az első házasságából született fia közlekedési mérnök: „Szerencsére az anyja természetét örökölte, csendes, türelmes, tárgyilagos, épp az ellentétem.”

HVG: „Egész életemben aktívan politizáltam” – mondta 16 évvel ezelőtti portrénkban. Pár éve úgy fogalmazott: a „politikában töltött éveimet veszteségnek tartom”. Boldogtalan?

Fekete György: Akkor politizáltam aktívan és boldogan, amikor úgy éreztem, hogy tudok benne tényező lenni, aztán rájöttem, hogy hiányoznak hozzá a képességeim. Voltam kormánypárti és ellenzéki képviselő is: a mindennel való egyetértés, aztán az egyet nem értés nem értelmiségi embernek való. Boldogan tértem vissza a művészethez.

HVG: A kormány által pénzzel, ingatlanokkal ellátott MMA elnökeként tehát nem politikus?

F. Gy.: Kulturális és művészeti stratégiaalkotás a feladatom. Az MMA minden kormány számára rendelkezésre állt volna, de csak Orbán Viktornak köszönhetően vált köztestületté.

HVG: Úgy tudjuk, egy időben gyakori vendég volt a miniszterelnöknél. Hallgat is önre?

F. Gy.: Évente beszámolunk a kormánynak. Türelemmel vannak irántunk, instrukciókat nem kapunk. Felesleges kérdésekkel pedig nem zavarjuk őket.

HVG: És ön mindenben egyetért a kormány intézkedéseivel?

F. Gy.: Lehet, hogy a vonaton néha ittas a kalauz, rosszul állítják a váltókat, de van célja, és jó irányba megy. Az ellenzékről ez nem mondható el.

HVG: Az ellenzékiséggel nem vádolható Századvég szerint az MMA és az ön személye „még a kormányzat mögött álló értelmiségi bázis egy részét is szembefordította a kormánnyal”.

F. Gy.: Kiválasztani és elítélni a magyar művészet legkiválóbbjait, ez méltánytalan előítélet. Mi mindig a kontaktust keressük. Ha csend van körülöttünk, az jót jelent, és most elülni látszik a zaj.

HVG: Hogy bírja a kritikát? Például amit azért kapott, mert – bírálói szerint – önmagának rendezett kiállítást az Iparművészeti Múzeumban.

F. Gy.: Ezért az alkalomért hárommillió forintot fizettem készpénzben. Egyébként jól viselem a kritikát, volt benne részem államtitkárként is. Már akkor is azt néztem először, ki fizeti a támadót. Az ilyenek nyolcvan százaléka nem tud rólunk semmit. A szakmai kritikák esetében épp a fordítottját érzékelem: a kiállításmegnyitók másból sem állnak, mint a kiállító dicséretéből. Ezért az enyémen nem is volt beszéd, és a Vigadóban, 2017-es leköszönésem idején rendezett tárlaton sem lesz. Az életművem az enyém; jogom van úgy megmutatni, ahogy akarom, majd a közönség ítéletet mond.

HVG: Azt mondja, jövőre visszavonul? Netán azt is tudja, ki lesz az utóda?

F. Gy.: Nem foglalkozom vele, semmilyen lobbiban nem veszek részt. De azt tudom, hogy olyan elnök kell, akiről ha tárgyal, ha beszél, ha intézkedik, nem derül ki, hogy mi a szakmája, azaz nem részrehajló, de átlátja a teljes magyar művészetet. Bevallom, még nem látom ezt az embert.

HVG: Önben megvannak ezek a képességek?

F. Gy.: Ha nem lettem volna államtitkár, képviselő, professzor, televíziós szerkesztő, nem írtam volna 18 könyvet, nem is mertem volna belevágni! Ma is naponta bejárok a hivatalba. Este 10-kor fekszem, hajnal 2-kor kelek, dolgozok a mozaikjaimon.

HVG: Miért adta fel eredeti, belsőépítészi szakmáját?

F. Gy.: A belsőépítészet munkája mulandó: 36 bank berendezését terveztem, ma egyik sincs meg. A műtermemet államtitkárként adtam fel, mert az összes kulturális intézménynek főnöke lettem. Aztán elértem a nyugdíjkorhatárt, egy öregedő embernek pedig nem való ez a határidők után szaladós szakma.

HVG: Újabban fa mozaikkollázsokat készít. Ebben találta meg a művészi kiteljesedést?

F. Gy.: Itt, az akadémián a teljességet kell látnom. Ehhez fel kell emelkedni. Felüdülés, hogy ezután közel hajolhatok valamihez egy apró, milliméterrel mérhető vizuális világban.

HVG: Mindig biztos az ítéleteiben ott fent? A Műcsarnok előző igazgatóját konkrét alkotások miatt kritizálta, sőt meg is buktatta. Azt a művészetet is támogatná, amit nem kedvel?

F. Gy.: Sőt még jobban, mint amit szeretek. Fogyasztóként sem azt nézem, hova tartozik az alkotó. De a mocskot nem bírom. Magyar vagyok, keresztény vagyok, nem tűröm, hogy a Parlamentet húgylébe helyezzék az ország első számú kiállítóhelyén. A művészet szabad, csinálják, de nem a Műcsarnokban a helye. Egyébként a korábbi igazgató maga mondott le.

HVG: Ennek eldöntéséhez hatalma van. Nem nehéz ennek tudatában élni?

F. Gy.: Nekem felelősségem van, méghozzá a magyar művészettel szemben. Az akadémia pedig nem irányítja, hanem gondozza azt. Nagy büszkeség, hogy ebben tényező lehetek.

HVG: Milliárdokat költött önökre az állam. Mit tudnak felmutatni?

F. Gy.: Nem magunkra költjük ezt az összeget. Felújítunk belőle a nemzet számára például műemlékeket. Önök szerint be lehetne nyújtani a számlát egy kórháznak vagy az MTA-nak, ha új épületet kap?

HVG: Mondjuk, az utóbbit – szemben önökkel – majd 200 éves működésük is hitelesíti.

F. Gy.: Minket is fog. Térjünk vissza erre száz év múlva!

HVG: Lehet, hogy ön még akkor is aktív lesz. Hogy csinálja?

F. Gy.: A 83 éves emberek az én utcámban már hozatják az ebédet, nincsenek céljaik, feladataik. Én e tekintetben magányos típus vagyok, el tudom magam látni fizikai és szellemi feladatokkal. De ha hazamegyek és ölembe veszem a dédunokáimat, nekem a világ már gyönyörű. Ellenségeimnek azt kívánom, ők is éljék ezt át.