Takaró Mihály és L. Simon László kapták idén a Madách-díjat
Kétszáz éve született Madách Imre, születésének évfordulóján két, a kultúrpolitikát is meghatározó szereplő kapta a róla elnevezett díjat.
Kétszáz éve született Madách Imre, születésének évfordulóján két, a kultúrpolitikát is meghatározó szereplő kapta a róla elnevezett díjat.
Továbbra sem egyértelmű, emellett megtarthatja-e államtitkári posztját.
Muhi András Veiszer Alindával beszélgetett a hazai filmszakmáról, bírálta az Oscar-díjra nevezett Blokád című filmet, és arról is szót ejtett, hogy ő melyik alkotásnak adott volna esélyt helyette.
A volt miniszteri biztos újra beszélt arról is, hogy azért nincsenek világhírű íróink, mert „kortárs magyar irodalom jelentős része öncélú, nem irodalom”.
A NER-es kultúrpolitika három nagyágyúja beszélgetett a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A Nemzeti Múzeum igazgatója a rezsiproblémákról, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője a jobboldali művészek elvárásairól, a kultúráért felelős államtitkár pedig a nemzetközi kultúrharc állásáról beszélt.
„Nem lehet szavakkal kifejezni, amit most érzünk” – írta csütörtök este a budapesti Átrium színház abban a posztban, amelyben közölték: két hét múlva kénytelenek bezárni, és végleg leereszteni a függönyt. Megmentheti-e a színházat a közönség, van-e politikai szándék a háttérben, és miért jutott ide az Átrium? Erről kérdeztük a színház produkciós menedzserét.
A NER-ben a szekértáborok megosztottsága erősödik, de még mindig a baloldali műhelyek adják a művészek számára a reputációt – erősíti meg Kristóf Luca szociológus két évtizedet felölelő kutatása.
Ki kell állnunk azokért az alkotókért, akik körül egyre jobban fogy a levegő, ahogy ki kell állnunk a magyar kultúra által megtestesített egyetemes értékekért is, írja a Momentum politikusa.
Egyelőre nem látni, milyen tervei lennének az ellenzéknek a kultúrával, de már vannak emberek, akiket kinéztek az irányítására – írja a HVG hetilap.
Rémisztő, hogy az autonómiát feltétlenül megkívánó művészet után az oktatásra is megint rátelepszik a politika - nyilatkozta a HVG-nek a 81 éves Kossuth-díjas festőművész. Elmondta azt is, miért hagyta ott annak idején az Iparművészeti Főiskolát, és miért lépett ki a Magyar Művészeti Akadémiából. Portréinterjú Bak Imrével.
Volt hova visszanyúlniuk a Szerb Antal „nemzetietlen” irodalomtörténetétől a romlatlan ifjúságot kivont karddal óvó újhazafiaknak. De manapság is ismerős lehet, ahogy az 1934-es első kiadása után nyolc évvel agresszív antiszemita támadássorozat indult a sajtóban a tragikus sorsú író azóta klasszikussá érett műve ellen.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szétdarabolását is elhozhatja az intézmény kormány által tervbe vett átszervezése. A képzés irányítása – ha nem is rögtön – így is, úgy is Vidnyánszky Attiláék kezébe kerül.
Ha nem is egészében lakott jól, de nagy adagokat sikerült bekebeleznie a magyar kulturális szférából. A Nemzeti Együttműködés Rendszere fennállásának tizedik évfordulóján számvetést készítettünk arról, hogy a színház, filmművészet, képzőművészet, irodalom területén milyen szimbolikus területfoglalásokat hajtott végre a Fidesz-kormány, és hol próbálkozott sikertelenül.
Ebben a szövegben nemzetközi példák segítségével megpróbálom röviden felvázolni az autonóm művészet és a művészeti mező kialakulásának történetét, illetve árnyalni ezeknek a piachoz és a különböző hatalmi mezőkhöz fűződő ambivalens viszonyát. A szöveg második részében a magyarországi művészeti rendszer néhány főbb jellemzőjének ismertetése után javaslatot szeretnék tenni egy szolidaritáselvű kortárs művészeti szervezet létrehozatalára, ami ugyan távolról sem jelentene megoldást a művészeti rendszerbe kódolt összes problémára, de talán fontos lépés lehet a nagyobb mértékű szolidaritás irányába.
Hatalomról, kultúráról beszélt a CEU egyetemi tanára egy interjúban.
Míg az Orbán-kormány a maga részéről újraalkotja a pártállami kultúrpolitikát meghatározó TTT-t, addig Karácsony Gergelynek is van három lehetősége. Budapest főpolgármestere komoly kellemetlenséget is tudna okozni a fideszes vezetésnek, ha nem érdekelné ennek anyagi vagy erkölcsi ára. A színházak sorsáról megindult a magyar politika következő szkander meccse.
Kevesen, talán tucatnyian tudják fenntartani magukat kizárólag szépirodalmi művek írásából Magyarországon. Akit nem ismernek külföldön, és nincs népes hazai olvasótábora, kulizhat – hacsak a politika fel nem karolja, és nem ad neki több százezres ösztöndíjat havonta. Nyakunkon az Ünnepi Könyvhét, az írók ünnepelhetnének, ha lenne mit.