Aszteroidát is elneveztek róla – 70 éves Karikó Katalin
Január 17-én ünnepli hetvenedik születésnapját Karikó Katalin orvosi Nobel- és Széchenyi-díjas biokémikus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője.
Január 17-én ünnepli hetvenedik születésnapját Karikó Katalin orvosi Nobel- és Széchenyi-díjas biokémikus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője.
Somkuti Bálint ráadásul legelőször azt írta, hogy az a bolond, aki nem tiszteli a túlerőt, majd rájöhetett, hogy ez azért erős, és módosította a bejegyzését.
Az Apple speciális iPhone-okat küld ki a biztonsági szakembereknek, segítve az iOS hibáinak feltárását. Most kiderült néhány részlet a kevesek által ismert, ritkán látott készülékekről.
Még a Vasfüggöny idején, 1985-ben került az Egyesült Államokba biokémikus kutatóként, több mint 20 éve fedezte fel kutatótársával az mRNS jelentőségét, melyre most a koronavírus elleni vakcinafejlesztések jó része épül. A 2023-as orvosi és élettudományi Nobel-díjat másodmagával, a vakcina fejlesztésében részt vevő kollégájával, Drew Weissmannal elnyerő tudóssal 2020. május 5-én készítettünk portréinterjút a hvg360-on. Ezt adjuk most közre újra, változtatás nélkül.
Mark Dickey gyomorbélrendszeri vérzése miatt rekedt 1040 méteres mélységben szeptember elején, szombaton kezdték kiemelni hordágyon.
Claude Lorius, a téma egyik legjelentősebb kutatója bizonyította be, hogy az ember felelős a klímaváltozásért, és mindehhez a whiskyjébe dobott jégkockák adták az ihletet.
A gyanú szerint egy büntetett előéletű férfi végzett Andrej Botikov orosz virológussal, aki közreműködött a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében.
A virológus kitartást, béremelést, emberi munkakörülményeket és sztrájkjogot kíván a tanároknak.
Ha jó tanárok kezében vannak, a tanulókat már egészen fiatal koruktól érdekelni kezdi az, hogy milyen szerepet játszik a tudomány és a kutatás a mindennapi életünkben. Marija Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős uniós biztos véleménycikke a hvg.hu-n.
„Érdekes dolgokkal foglalkozni és meggazdagodni” – ez az ars poeticája a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biokémiai Intézete 41 éves igazgatójának, akinek a rákkutatásban is előrelépést ígérő, mesterséges intelligenciára épülő eljárásról szóló cikkét nemrég közölte a Nature folyóirat. Első generációs értelmiségi, dolgozott a Zürichi Műszaki Egyetemen, majd Svájc és a tervezett Harvard helyett hazatért Szegedre. „Magyarországon vadkapitalizmus van, nagyok a szélsőségek, nagyobbat lehet bukni, de jobban ki is lehet lőni” – mondja. HVG-portré.
Olyan településeken lehet meghatározó a jelenség, amik már most is stabil fideszes bástyának számítanak.
A világhírű biokémikussal, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatójával a Mandiner készített interjút. Karikó azt vallja: „nem kell mellre szívni semmit, pláne nem szabad haragudni másokra.”
Befolyásolja a média érdeklődése a természetvédelmet? Összhangban van a médiavisszhang és az adott kutatás forradalmisága? Dr. Oláh Györggyel, az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatójával beszélgettünk a közvéleményről és a klímaváltozásról, valamint a természetfilm-készítés kulisszatitkairól.
A biokémikus férjével is Szegeden ismerkedett meg, és a lánya is ebben a városban született.
Azt elemezték a Népességtudományi Kutatóintézetben, hogy mennyivel dobta meg a korábbi évek alapján becsült halálozásokat a járványhelyzet: 14 százalékkal. A tanulmányból az is kiderül, hogy a hivatalosan koronavírusban elhunytak számához képes másfélszer többen haltak meg tavaly március és december között, és hogy amikor novemberben lezárták az országot, a többlethalálozás már bőven a csúcson volt.
Egy 27 éves krétai görög férfit vádolnak a szigeten két hete eltűnt és egy hete holtan talált 60 éves amerikai biológus megölésével – közölte a krétai rendőrség. Őrizetbe vettek egy másik férfit is, aki a cinkosa lehet.
Suzanne Eaton holttestét hétfőn este találták meg egy ember alkotta alagútrendszerben, Hanía tengerparti város kikötője közelében, mintegy 10 kilométerre attól a helytől, ahol utoljára látták július 2-án. A tudós egy konferenciára érkezett a népszerű üdülőszigetre.
A magyar kutatásfejlesztés egyik zászlóshajója a szegedi lézerközpont. Most lemondott a nemzetközi részleg három nagytekintélyű tagja, így tiltakoznak a kormány döntése ellen, hogy tudós helyett banki embert neveztek ki.
A Katla átlagosan 40-80 évente tör ki, ez legutóbb 1918-ban történt meg.
A tolvajok tudományos műszereket, szakkönyveket és egy értékes fiolát is eltulajdonítottak az egyetem melletti parkolóból.