Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A tolvajok tudományos műszereket, szakkönyveket és egy értékes fiolát is eltulajdonítottak az egyetem melletti parkolóból.
Csütörtök délelőtt az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi kara melletti parkolóban feltörték az intézmény egyik kutatójának autóját, amelyből elloptak három táskát. Az egyikben tudományos műszerek alkatrészei és molekuláris biológiai szakkönyvek mellett egy hermetikusan lezárt tárolóban egy üvegfiola is volt, benne egy olyan vegyülettel, amely allergiás reakciókat okozhat – írja a 24.hu.
A kutató fő kutatási témája a pollenek összetevőinek vizsgálata.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a 24.hu megkeresésére azt írta, hogy június 11-én 13 óra után egy férfi tett bejelentést arról, hogy a délelőtti órákban a Pázmány Péter sétányon parkoló autóját feltörték, és elloptak belőle három táskát.
A nyomozók szemlét tartottak és meghallgatták a bejelentőt, aki elmondta, hogy a táskák egyikében egy fiolában virág- (pollen) kivonat volt. Akkor azt nem említette, hogy az ellopott anyag az emberi életre közvetlen veszélyt jelentene, néhány órával később azonban e-mailt küldött a XI. kerületi rendőrkapitányságra, amelyben már azt állította, hogy a fiola tartalma akár halálos egészségi kockázatot jelenthet arra, aki felnyitja.
A kutató később pontosított: a virágporkivonat az életre közvetlen veszélyt nem jelent, az arra érzékeny embereknél azonban esetleg allergiás reakciókat, nagyon ritka esetben anafilaxiás sokkot okozhat.
Az ügyben a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.