Karikó Katalin: Vakcinát fejleszteni elsősorban morális kötelezettség

Még a Vasfüggöny idején, 1985-ben került az Egyesült Államokba biokémikus kutatóként, több mint 20 éve fedezte fel kutatótársával az mRNS jelentőségét, melyre most a koronavírus elleni vakcinafejlesztések jó része épül. A 2023-as orvosi és élettudományi Nobel-díjat másodmagával, a vakcina fejlesztésében részt vevő kollégájával, Drew Weissmannal elnyerő tudóssal 2020. május 5-én készítettünk portréinterjút a hvg360-on. Ezt adjuk most közre újra, változtatás nélkül.

  • Balla Györgyi Balla Györgyi
Karikó Katalin: Vakcinát fejleszteni elsősorban morális kötelezettség

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

HVG: A harmincadik születésnapján bocsátották el az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjából, miért ment egészen Philadelphiáig?

Karikó Katalin: Jelentkeztem én Franciaországba, Spanyolországba, Angliába is, de mindenhonnan azt a válasz kaptam, hogy mehetek, csak szerezzek ösztöndíjat. De erre nem volt lehetőség akkor. Végül a Temple Egyetem adott munkát. Kiváltottuk az akkor kiváltható 100 dollárt, 50-et a lányomnak, Zsuzsikának, 50-et a férjemnek, Bélának. Nekem nem járt, mert volt kint munkaszerződésem. De nem akartunk pusztán 100 dollárral nekiindulni a világnak, ezért eladtuk a Ladánkat, a pénzt feketén átváltottuk, és belevarrtuk Zsuzsika játék macijába, úgy vittük magunkkal. Mindent feladtunk, amink csak volt, a jegyünk is csak egy irányba szólt. Senkit sem ismertünk Amerikában; ott aztán bedobtak a mély vízbe,

gyorsan meg kellett tanulni úszni, különben mind alámerültünk volna.

HVG: Hogyan lehetett tudományos karriert befutni a vasfüggöny mögül érkező, ismeretlen kelet-európai nőként Amerikában?

K.K.: Állandó küzdelem volt az életünk a fennmaradásért, kevés pénzünk volt, beosztóan kellett élnünk. Nagyon sokat dolgoztam, de amikor már úgy látszott, hogy sikerül valamit elérnem, mindig történt valami, és kezdhettem elölről.

HVG: Mennyiben más Amerikában a kutatás?

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.