Jövőre kezdődik az EU-szintű költségvetés-egyeztetés
Az EU-országok már jövőre egyeztetni fogják költségvetési terveiket, és nem pedig önállóan dönteni – így vélekedik az olasz gazdasági miniszter, GiulioTremonti.
Az EU-országok már jövőre egyeztetni fogják költségvetési terveiket, és nem pedig önállóan dönteni – így vélekedik az olasz gazdasági miniszter, GiulioTremonti.
A pénzpiacok kijózanító pofonja után Orbán Viktornak konkrét, számokkal alátámasztott programmal kell előállnia, mivel nem sikerült az EU-nak és a Valutaalapnak "eladni" a 7 százalékos hiánycélt – fejtette ki Tölgyessy Péter a Kossuth rádióban elhangzott kommentárjában.
Varga Mihály szerint hozzá kell majd nyúlni az idei költségvetéshez. A fidesz.hu-ra szombaton feltett interjúban a Miniszterelnökség leendő államtitkára azt mondta: nyár folyamán elő kell készíteni egy gyors költségvetési módosítást, mert a hiány nem lesz tartható. Varga Mihály a Lánchíd Rádiónak adott, a Fidesz honlapján olvasható interjú szerint úgy vélekedett: személyes véleménye szerint hozzá kell nyúlni a költségvetéshez. Kijelentette: amikor a tényfeltáró bizottság a részjelentését június elejére elkészíti, utána a kormánynak nyilván meg kell vizsgálnia, mit lehet tenni, milyen lépéseket célszerű elindítani.
2010. május 9-ről 10-re virradóan az Európai Unió országai partra szálltak. Az euró szerkezeti válságából összehangolt EU-IMF csomaggal és az Európai Központi Bank radikálisan megváltozott politikájával tudtak kijönni. Az elmúlt hetek és hónapok habozása a görög válság kapcsán rámutatott az európai vezetők tehetetlenségére – a bukás széléig juttatták az eurót. Ám az USA politikai nyomására és amerikai, japán, kanadai pénzügyi segítséggel elszánták magukat a változásra. A magyar politika irányítóinak ebben a szűkülő mozgástérben kell gyorsan, tudatosan cselekedniük.
Magyarország tovább sodródik, lemaradva az európai főáramlattól, és a sodródáshoz még válságra sincs szüksége, állítják a Válságban és válság nélkül – a gazdaságpolitika rétegei címmel most megjelent tanulmánykötet szerzői: Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László (szerkesztő) és Török Ádám. A kötetet a minap mutatták be a budapesti nemzetközi könyvfesztiválon. A szerzők közül Csaba László betegsége miatt távol maradt.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a gyengébb gazdasági teljesítményből fakadó kisebb adóbevételek, illetve az állami cégek több száz milliárdos veszteségei miatt a költségvetési hiány mértéke május közepére elérheti a teljes évre tervezett 3,8 százalékot.
Az ország tönkretételével lenne egyenlő szakértők szerint, ha a Fidesz választási ígéretét betartva valóban visszaállítaná a szocpoltámogatást és a kedvezményes kamatozású lakáshitelezést; ezek az intézkedések már 2000-től megrendítették a költségvetést – írja keddi számában a Népszava.
Elutasította a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a keresetet, amelyet mintegy kétszáz magánszemély nyújtott be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Veres János volt pénzügyminiszter ellen azért, mert álláspontjuk szerint a 2006-os parlamenti választások előtt eltitkolták, meghamisították a költségvetés adatait.
Helyi önkormányzatok nélkül júniusban az államháztartás 297,4 milliárd forint hiánnyal zárt, az első féléves deficit 1033,6 milliárd forint, az éves tervezett hiány 118,8 százaléka - közölte honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Negyvenmilliárd forintot zárolt a kormány a költségvetésben - hangzott el a Hír Televízióban szombat délelőtt. Az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a fideszes Varga Mihály és gazdasági tényfeltáró bizottsága folyamatosan olyan "csontvázakat" tár fel, amelyekről a kormány már részletes tájékoztatást adott.
A közigazgatás és a közszféra újjáépítése, az egészségügy átalakítása, és közlekedési tarifarendszer rendbetétele tartozik az idei év legfontosabb és legkockázatosabb gazdasági lépései közé; ezekbe a rendszerekbe több száz milliárd forintot kellene beletenni – mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék korábbi vezetője, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke a szervezet szerdai, nyíregyházi fórumán.
Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint a költségvetésben vannak kockázatok, de hangsúlyozta, hogy "ezek mértékét a semleges, külső elemzések is csak néhány tized százalékra teszik", azaz nincs szó a Fidesz által sulykolt nagyságrendről.
Két választási évben, 2002-ben és 2006-ban is az elemi nemzetközi illemszabályokat megszegő mértékű államháztartási hiányt produkált a szociálliberális koalíció.
A zuglói képviselő- testület március 30-án megtartott rendkívüli ülésén 19 igen szavazattal elfogadta a kerület idei évi költségvetését.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adókból, illetékekből, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételeinek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg − ez derül ki a számvevőszéknek az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről kiadott jelentéséből.
Alapvetően elégedett a kormány teljesítményével Bajnai Gordon, aki a Blikknek adott interjújában megerősítette: nincsenek rejtett aknák az idei költségvetésben, a büdzsé szigorú, következetes politikával végigvihető, az államháztartási hiány a cél közelében maradhat, és így az euró 2014. január 1-jén bevezethető.
Túlzottak a magyarországi államháztartással kapcsolatos piaci aggodalmak − áll az egyik vezető londoni befektetési ház helyzetértékelésében, amely szerint a magyar jegybanknak van mozgástere a további kamatcsökkentésekhez.
Elégtelennek fogja minősíteni az EU a hatalmas brit államháztartási hiány csökkentésére tervezett kormányzati erőfeszítéseket egy jelentéstervezet szerint, amely kiszivárgott a brit sajtóhoz.
A kormány olyan finanszírozási szerződést kötött a MÁV-val, amely szerint januárban nem, február-márciusban pedig csupán 6-6 milliárd forint költségtérítést kap a vasúttársaság, az áprilisi támogatás viszont csaknem az első negyedévi kétszeresére emelkedik – írta szombati számában a Magyar Nemzet.