Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden hivatalosan jóváhagyták azt az új szabályozást, amelynek értelmében minden év első felében előzetes uniós egyeztetésnek vetik alá a nemzeti gazdasági irányvonalakat és költségvetéseket.
A jövőre induló rendszer értelmében az Európai Bizottság jelentése alapján a tagállamok kormányait képviselő tanács minden év elején meghatározza majd az unió előtt álló gazdasági kihívásokat, és stratégiai iránymutatásokat ad ezek leküzdéséhez. A tagországoknak ezt figyelembe véve április végéig szükség esetén módosítaniuk kell középtávú pénzügyi stratégiájukat, illetve nemzeti reformprogramjukat. Nyáron a tagállamok ugyancsak uniós iránymutatást kapnak a következő évre vonatkozó költségvetésükkel kapcsolatban.
Közös irányhoz igazodj!
A rendszer − a miniszterek keddi brüsszeli üléséről kiadott közlemény szerint − lehetővé teszi, hogy fél éven át párhuzamosan figyelemmel kövessék a tagországok gazdaságpolitikáját, és időben kiderüljön, ha az eltérést mutat az uniós iránytól, illetve ha egyensúlytalanság van kibontakozóban.
Az uniós zsargonban európai félévnek nevezett új rendszert az EU-n belüli gazdasági együttműködés javításán dolgozó − Herman Van Rompuy EU-elnök vezette − munkacsoport dolgozta ki. A csoportot (amely gyakorlatilag a pénzügyminiszterekből áll) annak érdekében állították fel a tagországok állam- és kormányfői, hogy dolgozzon ki olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik a gazdasági válságok megelőzését, illetve könnyebb kezelhetőségét a jövőben. Van Rompuy a kormányfők október végi találkozóján számol be arról, milyen javaslatok születtek a munkacsoportban.
Középpontban a bankadó
A keddi brüsszeli pénzügyminiszteri találkozó hivatalos napirendjének középpontjában a bankadó uniós bevezetése, illetve a pénzügyi piaci ügyleteket sújtó illetékről folytatott eszmecsere áll. Már az ülés előtti nyilatkozatokból kiderült ugyanakkor, hogy az utóbbit illetően jelentős nézetkülönbségek vannak a tagállamok között. Anders Borg svéd pénzügyminiszter például kijelentette, hogy egyelőre nem támogatja a tranzakciós adót, mert a banki adó megfelelőbb forma, és elegendő tartalékot biztosíthat jövendő válságok esetére.
Az unióban elvi síkon már egyetértés van abban, hogy a bankadót be kell vezetni a tagországokban. A tranzakciós adóval kapcsolatban pedig már korábban azt jelezte az EU, hogy ezt csak akkor vetné ki, ha nemzetközi megállapodás is születne róla a világ legfejlettebb országait, illetve az élen járó feltörekvő országokat magában foglaló Húszak csoportjának (G20) tagjai között.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.