Orbán: Korlátozzuk az építőipari anyagok kivitelét
A miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken reggel elmondta, hogy milyen változtatásokat terveznek annak érdekében, hogy visszafogják az építőanyagok drágulását.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken reggel elmondta, hogy milyen változtatásokat terveznek annak érdekében, hogy visszafogják az építőanyagok drágulását.
Különvéleményt egyetlen alkotmánybíró sem nyújtott be.
Egy Orbán utáni kormány több dolgot tehet a média és a sajtó szabadsága érdekében. Egy dolgot biztosan nem: amit az ellenzéki szövetség most javasol. Vélemény.
Egyelőre nem tért vissza a képernyőre Bognár György, aki az M4 Sport szakértőjeként háborogva követelte, hogy folytassák végre a dán–finn meccset, annak ellenére is, hogy az egyik játékos rövid időre konkrétan meghalt a pályán.
A humorista egy e-mailből tudta meg, hogy bár februárban neki ítélték a gyűrűt, a közelmúltbéli tevékenysége miatt visszavonta döntését az MTVA. Arra gyanakszik, egy politikai álhír van a háttérben.
Még 2020-ban ítélte neki oda a közmédia az Év Embere díjat, de csak most tudta átvenni a szolnoki születésű kutatóbiológus.
A magyar kormánynak valamit mondania kell a Profil "kérdésekkel provokáló" munkatársának ügyéről.
A Fidesznek küldött kérdései miatt került a magyar közmédia kereszttüzébe Franziska Tschinderle, az osztrák Profil című hetilap munkatársa. Az ügy a politika legmagasabb szintjeit is elérte, az osztrák külügyminiszter telefonon hívta fel miatta magyar kollégáját, Szijjártó Pétert. Christian Rainer, a Profil főszerkesztője a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, miért volt fontos számukra a nyilvánosság elé állni, mit gondol a magyar sajtószabadságról és mit kérdezne Orbán Viktor miniszterelnöktől, ha lehetőséget kapna rá.
Telefonon hívta fel Szijjártó Pétert az osztrák külügyminiszter, aki szerint a média alapvető feladata, hogy kritikus kérdéseket tegyen fel. A magyar külügyminiszter viszont álhírterjesztésről, képmutatásról és liberális mainstreamről beszélt nemcsak a Profil újságírója, hanem Petry Zsolt ügyében is.
Franziska Tschinderle szerint a magyar újságírókkal szolidárisnak kell lenni, hogy végezhessék a munkájukat.
A balliberális lejáratókampány újra akcióba lendült a Híradó szerint, miután egy újságíró kérdéseket mert feltenni e-mailben.
Interjút adott a Telexnek Gundel Takács Gábor, amelyben többek között arról beszélt, miért reagál a közéleti eseményekre, és hogy miként gondolkodott a munkájáról akkor, amikor még a köztévénél dolgozott.
Németh Balázs bemondóként dolgozik az MTVA-nál. Ő volt az, aki korábban “primitív, bunkó, felháborító akciónak” nevezte Hadházy Ákos egy akcióját.
Várhatóan a 2021-es év is szép lesz a minden eddiginél magasabb költségvetéssel dolgozó MTVA-nak.
Egyes esetekben értéktelen másolatokkal helyettesítették az ellopott műveket.
A demagógok vagy nyers erővel vagy anyagi eszközökkel igyekeznek engedelmességre kényszeríteni az állami rádiókat, tévéket az öreg földrészen, de azért van különbség a kontinens két fele között. Keleten ugyanis a nyomás a kormányoktól indul ki, nyugaton viszont a populista ellenzéktől – írja az Economist.
Erről küldött levelet az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Scherer Péter kapta a Karinthy-gyűrűt, posztumusz díjazták a Magyar Televízió legendás tudósítóját, Chrudinák Alajost.