Lázár János egy egykori évfolyamtársa alá szervezte a MÁV-csoport beszerzéseit
Egy cégen át kell intézni a MÁV, a Volánbusz és a Magyar Közút beszerzéseit. Lázár János egy régi ismerősére bízta a munkát.
Egy cégen át kell intézni a MÁV, a Volánbusz és a Magyar Közút beszerzéseit. Lázár János egy régi ismerősére bízta a munkát.
hvg.hu
Mindent bevetnek a leendő lakók, hogy bejussanak a lakásokba, amelyeket az eladó és a generálkivitelező miatt nem tudnak birtokba venni. A miniszternek írt nyílt levél mellett petíciót is indítottak, és újabb tüntetésre is készülnek.
hvg.hu
A váltás már február végén megtörtént, a honlapra azonban csak nemrég került ki az új vezérigazgató neve.
hvg.hu
Egyúttal arra kérte a hódmezővásárhelyi polgármestert, ne hívja Kálmánnak, mert az ő neve hivatalosan is Rákay Philip.
hvg.hu
Szerinte most Rákay bebizonyíthatja, hogy nem Lázár egyszerű strómanjaként került médiatulajdonosi szerepbe, ha annak adja el a tulajdonrészét, aki a legtöbbet kínálja érte.
hvg.hu
Névtelen cikkükben azt írták, nem kérnek bocsánatot senkitől.
hvg.hu
Egyben bocsánatot kért Navracsics Tibortól a „Promenád24, szerepüket súlyosan félreértelmező kollégái helyett is”.
hvg.hu
A találkozóról a párt elnöke, Toroczkai László tett közzé fotókat.
hvg.hu
Dúsgazdag üzletemberek tucatjai alakítottak vagyonkezelő alapítványokat az elmúlt hónapokban, akik szoros kapcsolatban állnak az Orbán-rendszerrel. A trendi alapítványi megoldás a bizalmi vagyonkezelőknél is jobban védi a magánszférát.
A határidők jórészt 2025-2027-re vonatkoznak.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint az ő számításuk a helyes, valóban évi 1 milliárdos lesz a tarifareform pluszköltsége, és nem 10-13 milliárdos, ahogy azt a lap becsli.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Alig néhány héttel ezelőtt még azt közölték, nincs napirenden ez a kérdés.
hvg.hu
Lázár János miniszter is megjelent azon a tüntetésen, ami hétfőn reggel az Építési és Közlekedési Minisztérium épülete előtt volt a Déli Körvasút jelenlegi tervek szerinti megépítése és a fakivágások ellen.
hvg.hu
A G7 számításai szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium látványosan fals számokat közölt.
hvg.hu
Az építési és közlekedési miniszterrel a Népszava készített rövid interjút, Magyar Péter telexes beszélgetésében elhangzott, Lévai Anikót érintő állításairól.
hvg.hu
Ungár Péter, az LMP társelnöke szerint minden segítséget meg kell adni Lázár Jánosnak, hogy meg tudja különböztetni a homoszexualitást a pedofíliától.
hvg.hu
Donáth Anna, a Momentum elnöke az után szólalt meg, hogy Lázár János egy nyilatkozatában összemosta a homoszexualitást és a pedofíliát.
hvg.hu
Március elsejétől nemcsak olcsóbb lesz a Budapest bérlet, de a főpolgármester szerint a kormányzattal kötött megállapodás a városon belüli és az agglomerációs közösségi közlekedési tarifarendszerről a fővárosnak és a közlekedőknek is kedvező.
hvg.hu
Nem semmi, hogy az ellenzéki pártok abuzált gyerekek tragédiájából kovácsolnak előnyt - mondta az építési és közlekedési miniszter.
hvg.hu
A tömegközlekedés működtetésére eddig adott állami pénz és a bérletbevételek megosztásáról is konkrét számokat mondott Lázár János. Azt is bejelentette, hogy még több várossal szeretne megegyezni közös jegyekről.
hvg.hu