Direkt36: A TEK korábbi főigazgató-helyettesét is megcélozták a Pegasus kémprogrammal
Az oknyomozó portál szerint Hajdu János TEK-főigazgató bizalma korábban megingott helyettesében, Bodnár Zsoltban.
Az oknyomozó portál szerint Hajdu János TEK-főigazgató bizalma korábban megingott helyettesében, Bodnár Zsoltban.
A párt öt kérdést tett volna fel.
Másfél hónap múlva lehet eredménye az izraeli kémszoftverrel végzett állami adatszerzéssel összefüggő Pegasus-botrány kivizsgálásának Péterfalvi Attila szerint. Az adatvédelmi hatóság elnöke a vizsgálódás eddigi eredményeiről nem beszél, nyilvános jelentésébe pedig alig kerülhet be valami.
Az egyház orosz kapcsolatai után szimatolt a kormány, de a közélet más szereplőit is sikerült lehallgatniuk – például az EU nagykövetét.
A miniszter szerint a Nemzetbiztonsági bizottság részletes tájékoztatást kapott az ügyről. Arról viszont már nem ír a posztban, hogy a beszámoló érdemi részét 2050-ig titkosította a kormány.
A felcsúti milliárdos nem foglalkozik paparazzik ügyeivel – reagált Mészáros szóvivője.
A miniszter gyors fordulatot vett, miután az RTL Híradó kamera előtt tett fel neki kérdéseket.
Az NSO kémszoftverének nyomait kutató Citizen Lab és az Amnesty International is megtalálta a Pegasus nyomait Németh Dániel telefonján.
Az iMessage egy sérülékenységét használta ki a kémprogram.
A főpolgármester a Pegasus-ügy újabb epizódjára reagált szerda reggeli videójában.
Az ENSZ szakértői szerint a Pegasushoz hasonló programok sérti a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a magánélethez való jogot.
A lakosság több mint fele gondolja azt, hogy az újságírók és politikusok megfigyeléseit a kormány kezdeményezte.
Bárándy Péter szerint ha egy újságíró tesz olyat, ami nemzetbiztonsági sérelemmel jár, akkor szóba jöhet a megfigyelése.
Külföldről származhat az az adatbázis, ami a Pegasus-ügyben érintett telefonszámokat, köztük magyar állampolgárokét is tartalmazza. Több jel is erre utal, és ha valóban így van, az jogsértő.
A DK politikusa azután döntött így, hogy egy újabb újságíróról derült ki, megfigyelhették az izraeli kémszoftverrel.
Csikász Brigitta - aki 2015-ig a hvg.hu, később az Átlátszó újságírója volt - korábban olyan európai uniós támogatásokkal való visszaélésekről is írt, amelyeket az EU csalás elleni hivatala, az OLAF is jelzett, de a magyar hatóságok nem foglalkoztak vele.
Titkosszolgálati megfigyelés ellen alig van védekezés, de válóperes vagy üzleti ügyekben vannak hasznos tippek. Az okostelefontól emiatt nem kell megszabadulni, de akad olyan készülék, amelyet érdemes eldobni.
Most először támasztotta alá hatósági vizsgálat annak a megfigyelési botránynak a részleteit, amit oknyomozó újságírók két hete tártak fel.
A Le Monde, a Mediapart oknyomozó portál és a Radio France is tagja a kémszoftverrel kapcsolatos botrányt feltáró Forbidden Storiesnak.
Az RTL Klub próbált feltenni a megfigyelési botrányhoz kapcsolódó kérdéseket, de a belügyminiszter elég szigorúan zárta rövidre a dolgokat.