#LMBTQ jogok

„Mi tudjuk, mi az ellenállás, nem kell megtanítani, ezzel születtünk” – videóriport a Pécs Pride-ról

Idén ötödik alkalommal rendezték meg a pécsi Pride felvonulást, ami a rendőri tiltás ellenére rekordszámú tömeget és egy maroknyi ellentüntetőt is vonzott. Eljött az Európai Parlament alelnöke, jogvédő szervezetek és emberi jogi aktivisták. A résztvevőket arről kérdeztük, hogy mit jelent számukra az egyetlen vidéki Pride-on résztvenni, és hol a helye a politikának az emberi jogi küzdelemben.





Figaro-tudósítás: Rossz passzban van Orbán

A Tisza megállíthatatlannak tűnő erősödésére a miniszterelnök még szélsőségesebb irányba kormányozza pártját, de az a lap információi szerint már a Fideszen belül is törésvonalakat okoz.


Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek

Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot. Meglehet, egy Orbán-nyilatkozat is segítheti az önkormányzatot. A lapunk által megkérdezett ügyvéd szerint azonban nem egyértelmű a jogi helyzet. A rendőrség máris világossá tette a HVG-nek: nem kerülhető meg a szokásos bejelentési eljárás.







Nem orosz import, saját hergelés – ezért verik át vészes gyorsasággal a parlamenten a Stop Pride nevű jogi fércművet

Meleg vagy? Ne örülj a boldogságodnak, pláne ne állj ki a jogaid mellett! Heteróként se örülj annak, hogy más boldog, jogérvényesítésében ne támogasd! Ez tilos, és ha mégis megteszed, nem tudsz elbújni, azonosítunk, és több százezer forintra bírságolunk! – így foglalható össze az Orbán Viktor fenyegetését beváltó Stop Pride törvény, amely a szakértő szerint azt a lehetőséget kizárja, hogy bejelentés nélkül próbálják megszervezni a melegfelvonulást.