Tóta W. Árpád: Atyagatya

Nahát! A magyar történelem egy ismétléses poén. Hol az antiszemita miniszterelnökről derül ki, hogy zsidó, hol Trianont játsszuk el kétszer. Hol meg a homofób ájtatosmanó bukik le, hogy másodállásban gruppenpuszi. Bese Gergő atya, ez a kocsonyás állagú békepap olyan gyönyörűen fejelt bele a gereblyébe, hogy az instant aranyérem lenne. Ha rendeznének olimpiát undorító hipokritáknak.

Istennek legyen hála, hogy megbukott. Gátlásai nem voltak, sem a melegpartikon, sem a közéletben.

Egy percig se felejtsük: ezek belterjes orgiák voltak, sok résztvevővel. Megáldották egymást alul-felül, aztán visszamentek dolgozni: uszítani. Templomban, parlamentben, stúdiókban, interneten, kinek hol adott feladatot a párt. Még meg sem száradtak, és már lökték a szöveget, hogy a genderpropaganda így, a szivárványos lobbi úgy. Jahajj, de megtámadták a keresztény értékrendet! Úgy megtámadták, kérem… ülni alig tudok!

Sokra vihette volna még egyszerre két velejéig rothadt rendszerben Bese: az egyházban és a NER-ben. Mármint sokat árthatott volna azoknak, akik egyszerűen csak melegek, de nem átkozzák ki és nem fenyegetik pokollal az embertársaikat. Ám erre már nem lesz lehetősége. Sőt utcára menni se nagyon. És ez így van jól. Recipe ferrum!

Melegnek lenni nem szégyen.

Semmit sem vesz el az ember munkásságából, értékéből, méltóságából. Ezt csak a Bese Gergő-szerű gazemberek állítják. Ez már önmagában is undorító természetesen. Csak a dramaturgiai hatást erősíti, amikor lebuknak. De az a hatás gyönyörű, katartikus, felemelő. Filmzene való hozzá.